Lipták Ildikó

NAGYAPA MESÉJE

NAGYAPA MESÉJE

– Miért kell megijedni egy törött ablaktól? Gyerekkoromban olyan házban laktunk, ami nem is ház volt, csak egy kunyhó. Ablaka se volt, nem volt minek betörni!

Még ha igaz is, ezt csak azért mondja a nagyapa, mert nem tudnak pénzt adni, hogy kihívjuk az üvegest. Nap közben nem zavar annyira, mert így legalább ki tudok mászni az ablakon, és nem kérdezik meg folyton, hová megyek már megint, ahelyett, hogy tanulnék, de éjjel kicsit félek, hogy bejön hozzánk valaki.

Sok mást is el szokott mesélni: például azért nem járta ki az iskolát, mert dolgozni ment az apjával. Én is szeretnék már dolgozni, de azért iskolába járni is akarok. Óvodás koromban az óvónéni mindig kisfőnöknek meg igazgató úrnak nevezett, és azt mondta, okos vagyok. Tényleg úgy látszott, hogy mindenhez értek: a tűzoltáshoz, az építkezéshez, az űrkutatáshoz, a gyógyításhoz… Alig vártam, hogy iskolás legyek! A testvéreim nem túl jó tanulók, és odajárni is utálnak, de azt gondoltam, hogy velem egészen másképp lesz.

Az első nap folyton kitörött a ceruzám hegye, és a tanító néni kölcsön adta a magáét, amit véletlenül a saját tolltartómba tettem. Akkor maga elé állított, mindkét kezemet megfogta, s mélyen a szemembe nézett.

– Nem vesszük el más holmiját. Érted? Ha szeretnéd, máskor is kölcsönkérheted, de attól még az enyém marad, és vissza kell adnod!

Tudom, hogy mit jelent a kölcsön, nem kell elmagyarázni. Anyukámék szoktak pénzt kölcsönkérni, ha nekünk elfogy,  de amikor kórházba kell vinni az unokatestvéremet, mi adjuk kölcsön a nénéméknek az autónkat. Tudom, miért mondta: mert a bátyám egyszer elvette az osztálytársa világítós kulcstartóját, és hazahozta. Amikor apukám megtudta, hogy mit tett, akkora pofont adott neki, hogy még az én fülem is csöngött tőle, de ő nem sírt, csak a fogait vicsorgatta, mint egy kutya.

Nem mondtam el itthon, hogy mit gondolt rólam a tanító néni.

(A folytatás a nyári számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: