MINT A MADÁR?
Az ember egyik legnagyobb vágya a levegőég meghódítása, a repülés. Ezt bizonyítják az ősi mítoszok is, például Daidalosz (ejtsd: dajdalosz) és Ikarosz története.
Az ókorban az emberek úgy képzelték, ha mesterséges szárnyakkal madarakhoz hasonlóan, kiterjesztett karokkal csapkodnak, elsajátíthatják a repülés tudományát. Daidalosz és fia, Ikarosz a tengert átrepülve próbáltak elmenekülni Kréta szigetéről. Daidalosz, a nagy tudású felfedező, madártollakból tervezett szárnyakat, melyeket mézzel és viasszal ragasztott össze. A túl magasra emelkedő Ikarosz szárnyain azonban a Nap melege megolvasztotta a viaszt, így a fiú szárnyait vesztve a tengerbe zuhant.
Még a 15. századi Leonardo da Vinci (ejtsd: davincsi) is a madarak utánzásával próbálta megfejteni a repülés rejtélyét. Felismerte, hogy az ember kar- és mellizmai nem elég erősek, hogy teste tömegét a levegőbe emeljék. Szárnymozgató gépezeteket tervezett, ezeket ornithoptereknek nevezzük (a görög ornithos „madár” és pteron „szárny” szavakból). De hiába próbálkozott, a levegőbe emelkedéshez más módszert kellett találni.
A mai repülőgép szárnya nem úgy működik, mint a madáré. Rögzítve van; nem csapkod. A titka az alakjában rejlik. Az alsó oldala lapos, a felső domború. A fölötte áramló levegőnek ezért egy kis „kitérőt” kell tennie az alatta áramló levegőhöz képest. Ebből az következik, hogy a szárny fölötti levegő kisebb erővel nyomja a szárnyat lefelé, mint az alatta lévő levegő fölfelé. Ez a különbség emeli fölfelé a szárnyat, s vele együtt az egész repülőt.
A repülőgépet tehát a légnyomás emeli föl. A szárny fölötti és alatti levegő nyomásának különbsége, vagyis a gépet emelő erő annál nagyobb, minél gyorsabban halad a repülő.
(A folytatás a nyári számban olvasható)