MOCSÓ
Egy tavaszi napon a déli fekvésű konyha-szekrény középső fiókjában egy hosszú, vékony madzag bal vége elindult jobbra, a jobb vége pedig balra. A gyertyák és parafadugók között találkoztak. Először kitértek egymás útjából, de a jobb vég visszafordult és megkérdezte a balt, merre lehetnek a befőttesgumik. A bal vég egy rövidebb utat javasolt, ő is elindult, de átesett a madzag közepén, ami éppen megfeszült. A jobb vég odasietett, felsegítette, és egy darabig együtt mentek. Átbújtak a madzag északi harmada alatt, ami pont útban volt. Az ide-oda sétálgatás eredményeképpen pár perc múlva a madzag közepén megszületett Mocsó, a csomó.
Alighogy megszületett, úgy érezte, túl szűk és sötét ez a hely. Megkereste a rést, ahonnan fény szűrődött be, maga után húzta alig hallhatóan tiltakozó szüleit, és átpréselte magát a nyíláson. A fiók szélén egyensúlyozott, majd a madzagvégekkel együtt kapaszkodva felmászott a konyha-pultra.
Először egy villával találkozott, aki csodálkozva köszönt rá.
– Na, mi a gubanc? Ki vagy te és mit csinálsz itt?
– Mocsó vagyok, a kis csomó. Szeretnék nagyra nőni és felfedezni a világot. Itt kezdem, a pulton – válaszolta Mocsó.
– A felfedezés jól hangzik, de szerintem inkább ne nőj nagyra – aggodalmaskodott a villa. – Az emberek nem szeretik a csomókat. Inkább meg kellene próbálnod kisimulni. Képzeld, én és habverő barátom minden szószt, pudingot csomómentesre keverünk. Rajtad is tudnánk segíteni. Kibogozunk egy perc alatt.
– Csak azt ne! – kiáltotta Mocsó, és továbbrohant a pulton.
A mosogató szélén egy száradó tepsi szólította meg.
– Hahó, mi a baj? Tiszta görcs vagy, lazíts egy kicsit. Menj úszni, szaunázni, én is ezt csinálom, hetente egy-két órás izzadás a sütőben, utána csobbanás a mosogatóban. Forró víz, illatos hab, buborékok, maga a csoda! Teljesen kisimítja az idegeimet.
– Köszi, de én jól vagyok így, csomósan – válaszolta Mocsó, és továbbsétált. Az összes zugba benézett. Minden bátorságát összeszedve bemászott a késtartó rekeszbe is.
– Szia – köszönt rá egy olló. – Te milyen madzag vagy?
– Csomós. A nevem Mocsó – mosolygott rá a kis csomó.
– És senki nem tudott kibogozni? – érdeklődött az olló. – Ha gondolod, én átváglak, sima ügy! Utána lehetne a neved Gordiusz. Röviden Gordi.
– Kedves vagy, de inkább ne – tiltakozott a csomó. – Semmiképp nem szeretném átvágva érezni magam.
Mocsó nagyot sóhajtott. Letelepedett a konyhapult elhagyatott, morzsás sarkába, és összehívta a családi kupaktanácsot. Suttogva beszélgettek, majd a madzag bal és jobb végei körbetáncolták gyermeküket, ide-oda siklottak a csomó körül, átbújtak a közepén, összefonódtak és szétváltak. A tánc végére akkora lett a gabalyodás, hogy a madzag két vége már alig lógott ki a csomóból. Mocsó nagyra nőtt.
– Most már menjünk vissza a fiókba – kérték a szülei.
De Mocsó immár igazi nagy gubanc volt, nem fért volna át a fiók szűk résén.
– Egy csomó dolgot látnom kell, és megismernem a társaimat – lelkesedett. – Hallottam, hogy valahol egy távoli, óriási szekrényben élnek az örökre összekötött cipőfűzők és az összegubancolódott arany nyakláncok. Tartsatok velem, irány a nappali!