Salamon Kitti

MAJSZTER ÉS A NAGY SLAMASZTIKA

MAJSZTER ÉS A NAGY SLAMASZTIKA

Hol volt, hol nem, az Égsátor füstnyílásain is túl, volt egy kéményseprő, akit Majszternek hívtak. Közismert volt, hogy akivel csak találkozott, hét szomszédnyi ablakra szóló szerencséje lett. Még a menő manóknak, a majompofáknak és a vasorrú unokáinak is. Majszternek ugyanis volt egy varázscsizmája, és minden reggel abban indult munkába. A jobb oldaliból osztogatta a szerencsét, a bal oldaliba meg gyűjtötte a sok-sok örömöt és a köszönetet. A Holdbéli nyúlnak nagyon megtetszett a varázscsizma, és egy óvatlan pillanatban kicserélte a sajátjára. Majszter csak hüledezett, amikor felfedezte, hogy értékes lábbelije helyén mezei nyúlcipő van.

– Irgumburgum satrafa, szőrmók dirrdurr ebugatta! – mormolta magában. A Holdbéli nyulat nem hatotta meg a varázsmondóka, a füle botját se mozdította, mert már a Holdkerekségen is túl volt.

Majszter nyakig ült a slamasztikában, tudniillik, ha egy kéményseprő három napig nem hoz szerencsét, az csak balszerencsét jelenthet. Sebesen forgatta az agytekervényeit, hogy kieszelje a mentőtervet.

Első nap lázas lóheregyűjtésbe kezdett, de mivel tízezer növényből csak egynek van négy levele, kevés esély volt rá, hogy megtalálja. Hetvenhét marok lóherét szedett. Volt köztük hírnevet hozó ötlevelű, hatalmat hozó hatlevelű, sőt még örök jólétet hozó hétlevelű is. A többi sima mezei háromlevelű volt, de szerencsét hozó négylevelű lóherét egyet sem talált.

Második nap összeszedte az összes tűt, színezetlen üveget és teli gyufásdobozt, amit a Földkerekség a hátán hordott. A tűket a földre ejtette, majd szép sorban mindet fölszedte.

(A folytatás a téli számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: