SZELLEMVASÚT… AVAGY LEHET-E SZELÍDEN HARCOLNI?
Még a 19. század végén történt, hogy egy indiai kereskedőcég megbízásából Dél-Afrikába költözött a fiatal ügyvéd, Mohandász Gandhi. Később inkább a tisztelőitől kapott, „nagy lélek“ jelentésű Mahátma néven emlegették. Gandhi valóban nagy lélek volt, különös élete azonban telis-tele van meggondolandó, ellentmondásos eseményekkel és döntésekkel. Mielőtt a dél-afrikai Johannesburgba utazott, meggyőződéssel követte az indiai hagyományokat, alkalmazkodott a vallási szokásokhoz. Például tizenhárom évesen nősült, s bár apja korán meghalt, jómódú családja Londonba küldte egyetemre. A frissen érettségizett Gandhinak már gyereke volt. Pályaválasztásakor ingadozott, legszívesebben gyógyított volna, aztán mégse orvosnak tanult, hitével ugyanis összeegyeztethetlennek tartotta a boncolást. 1891-ben jogi diplomával tért haza. Két esztendővel később pedig elfogadta a dél-afrikai állást. Csakhogy már a vonaton tapasztalta, az indiai származás bizony hátrányokkal jár. A jó, sőt, addig kiváltságos körülmények között élő fiatalember első osztályra szóló jeggyel utazott, ám hiába volt pénze a kényelmesebb fülkére, a kalauz felszólította, hagyja el a kocsit, menjen az őt megillető harmadik osztályra. Gandhi erre nem volt hajlandó, így letessékelték a vonatról.
Ekkor kezdődtek fél évszázadnál tovább tartó, páratlanul sikeres és mégis kudarcba futó küzdelmei. Jogvédőként, politikusként, egész India lelki vezetőjeként makacsul kitartott hite mellett: hogy semmi jó nem érhető el erőszakkal, fegyveres harcokkal, ugyanakkor nem szabad elfogadni semmilyen igazságtalanságot, és nem lehet kiegyezni a népeket vagy népcsoportokat megkülönböztető hatalommal. Valószínűleg ennél nehezebb feladatot senki sem adott magának – és Gandhi megtörhetetlennek bizonyult.
Dél-Afrikában előbb a hindu kisebbség szószólója lett, aztán létrehozott egy önfenntartó mintatelepülést, ahol a hátrányos helyzetű, nincstelen emberek megélhetést találtak. Gandhi hatása már a 20. század első éveiben jelentős volt. A világ minden táján felfigyeltek arra az emberre, aki egyszerre adott könnyen érthető társadalmi programot és mutatott bátorságával és önzetlenségével példát. Meggyőzően hirdette, hogy az igazság képviselői győzni fognak. Az általa alapított Passzív Ellenállás Egyesülete (a „passzív“ szó itt nem tétlenséget vagy közömbösséget jelent, hanem az erőszakos eszközök elutasítását) okosan, szervezetten és főleg elszántan küzdött például az indiaik választójogáért anélkül, hogy bárki életére törtek volna. Óriási újdonság volt ez az elv és módszer a rengeteg véráldozattal járó 18. század végi és 19. századi forradalmak és szabadságharcok után.
A mintatelepen mindenki végzett fizikai munkát és egyszerű, hús nélküli ételeket fogyasztott. A vékony, törékenynek látszó Gandhi erejéről és fizikai teherbírásáról legendák is születtek, de tény, hogy döbbenetesen hosszú utakat gyalogolt és többször használta politikai eszközként az éhségsztrájkot.
Mikor 1915-ben Dél-Afrikából visszatért Indiába, a nemzeti függetlenségi mozgalom vezetője lett. India akkor a Brit Birodalomhoz tartozott, és Gandhi arra buzdította a hindu parasztokat, hogy ne fizessék a gyarmati különadókat – ne hagyják magukat a végletekig kizsákmányolni; éljenek az úgynevezett polgári engedetlenség jogi lehetőségével. Azóta, különösen napjainkban, gyakran alkalmazzák ezt a módszert a lázadók, ha kerülni akarják a véres összeütközéseket: egyszerűen nem engedelmeskednek az igazságtalan törvényi előírásoknak.
Gandhi sohasem csak a saját vallása és nemzetisége érdekeit képviselte. A húszas évek közepén például éhségsztrájkot tartott a hindu–muzulmán egység helyreállításáért. Jól tudta, hogy az erőszakos hatalom minden időben és a világ valamennyi államában igyekszik megosztani és szembefordítani egymással a különböző bőrszínű és hitű embereket. 1930-ban ünnepelték először India függetlenségét. Igaz, a britek még azután sem engedték el a hatalmas, kizsákmányolható gyarmatot. Újra és újra akadályozták, hogy igazán önálló legyen – és mindig erőszakkal, tömeges bebörtönzéssel. A II. világháború idején, amikor Nagy-Britannia a náci Németország ellen harcolt, Gandhi szorult helyzetbe került. Ha a gyarmattartó britek ellen fordul, közvetve a németeket pártolja. Mégis egyértelműen kijelentette: csak a független, szabad India támogathatja az antifasiszta szövetségeseket.
Az 1947-es, immár hivatalos függetlenséget követően soha nem látott vérengzés vette kezdetét. Gandhinak szembesülnie kellett a keserű valósággal, hogy a hinduk és a muzulmánok megbékítése nem sikerült. A volt gyarmat ketté szakadt: Indiára és Pakisztánra. A 78 esztendős Mahátma megtörhetetlenül gyalogolt a legdúltabb vidékeken: békét teremtett volna. Éhségsztrájkkal érte el azt is, hogy India átadja Pakisztánnak a nemzeti vagyon arányos részét. Újdelhiben is éppen békéltetett, amikor honfitársa lelőtte – nem a hatalom felbérelt embere, hanem egy szélsőséges nézeteket valló, erőszakpárti volt a gyilkosa.
kép | wikipedia.org
A Szitakötő archív oldalán számos, a cikkhez kapcsolódó segédanyag elérhető.