LÁZADÁS AZ ŐSERDŐBEN

Öt érzékszervünk segít eligazodni a világban: ízlelünk, tapintunk, hallunk, látunk és szaglunk. De hogyan érzékeljük az időt? Hiszen mindannyiunknak van időérzéke. Ha már megtanultuk az időmérés, az óra működését, általában jól tájékozódunk. Néha azonban lelassul vagy éppen felgyorsul. Amikor valami nagyon izgalmasat csinálunk, pl. játszunk, az időérzékelésünk lelassul. Úgy érezzük, alig telt el pár perc a játék kezdetétől, bár talán már órák óta leköti a figyelmünket. Viszont ha unatkozunk vagy félünk valamitől, úgy tűnik, az idő vánszorog, azaz felgyorsul az időérzékünk.
Az időérzékelés tehát attól függ, hogy az agyat milyen ingerek érik. De vannak egyéb befolyásoló tényezők is.
A gyerekek időérzékelése egészen különleges. Körülbelül tízéves korban kezdik úgy érzékelni az idő múlását, ahogyan a felnőttek. Addig nagyon lassan telik számukra az idő, sőt a kicsi gyerekeknek szinte nincs is időérzékelésük. Gyakran kérdezgetik, hogy: „De mikor? De meddig?”
Öreg korunkra újabb változást élünk meg: időérzékelésünk egyre pontatlanabb lesz, s általában túlbecsüljük az eltelt idő hosszát. Három percet akár öt percnek is érzékelhetünk, mintha sietnénk valahová. Pedig nem történik semmi, csak öregszünk. Az időérzékelésünk függ tehát az életkorunktól is. „Az óra azt mutatja, hogy három perc telt el, mióta a metróra várok, pedig úgy érzem, legalább öt perce itt állok” – gondolja egy hetven év körüli ember várakozás közben. De hol lehet az a két perc?
(A folytatás az őszi számban olvasható)