LÁNY HÓESÉSBEN
2014-25
Piktor Viktor festőművész büszke volt magára. Gyönyörű színárnyalatot kevert ki palettáján, amelyet az utókor biztosan róla nevez el. Már látta következő nagy művét, a tavaszi mező felett úszó Piktor-kék felhőket. Izgatottan állt neki a munkának.
Ám ahogy megtette az első ecsetvonást, döbbenten tapasztalta, hogy a festék nem fog a vásznon. A kék makacsul kapaszkodott az ecset hegyébe. Nem eresztette.
– Ejnye – dünnyögött Piktor Viktor meglepetten. – Hát téged meg mi lelt?
– Jaj, kedves Piktor Viktor – szólt a kék halk, bátortalan hangon –, hadd ne kelljen felhővé lennem! Ugyanis rémes tériszony gyötör.
– Nocsak – hökkent meg a festő. Még sosem fordult elő, hogy egy szín ellentmondott volna neki, pedig nem tegnap kezdte az ecsetforgatást. – Akkor mégis mi szeretnél lenni?
– Azt nem tudom – bizonytalanodott el a kék. – Nem vagyok művész. De felhő nem.
Piktor Viktor eltöprengett.
– Lehetnél nagy fa tetején ücsörgő színes majom – javasolta, mert akkoriban sok majmot festett.
– Ó… – nyögött fel a kék.
– Mi az megint?
– Allergiás vagyok a banánra – mondta a kék restelkedve. – Kiütéseim lesznek tőle.
– Hmm… – morfondírozott Piktor Viktor. – Festhetnélek, mondjuk, virágos vázának. Ez az! Sosem kéne banánt enned.
A kék egészen halványra sápadt.
– Ilyet még viccből se mondj, kérlek! Folyton rettegnék, hogy összetörnek.
– Igaz – kapott észbe a festő. – Ne aggódj, kitalálunk valami mást! Nem egyszerű, nem egyszerű… –, és látszott rajta, hogy igencsak töri a fejét.
A kék lassan visszanyerte rendes árnyalatát, de nagyon lehangoltnak tűnt.
– Mondd csak, Piktor Viktor – kérdezte aggodalmasan –, elképzelhető, hogy belőlem nem is lehet képet festeni?
– Az kizárt. Nem dicsekvésből mondom, de eddig minden színnek megtaláltam a helyét. Bízz bennem, jó kezekben vagy! Már tudom is! Mi a véleményed a télről?
– Azt hiszem, szeretem a telet – gondolkodott el a kék. – Igen – vidult fel. – Főleg a havazást.
– Akkor ez lesz az! Bízol bennem?
– Bízom – bólintott eltökélten a kék.
Piktor Viktor ismét festeni kezdett. Szürke kabátban álldogáló lányt festett szürke hóesésbe. A kék izgatottan fészkelődve figyelte. A festő végül őt is felemelte az ecsettel, és apró, élénk kék foltot mázolt a nagy szürkeségbe.
– Itt nagyon jó lesz – hálálkodott a kék, ahogy puha sálként a lány nyakára tekeredett. – Köszönöm, Piktor Viktor.
A Lány hóesésben című kép hatalmas sikert aratott. Híres múzeumok versengtek egymással, hogy kiállíthassák. Sokfelé eljutott a világban, és a kék sál olyan jól végezte a dolgát, hogy a lányt soha senki nem hallotta tüsszenteni, még akkor sem, mikor a legdidergetőbb hidegben utaztak.