AMI ÖSSZEKÖT, SZÉT IS VÁLASZT
A törpék fejüket szomorúan lehajtva, sapkájukat a kezükben szorongatva álltak a varázsló ajtaja előtt. Amikor a varázsló ajtót nyitott, rögtön belekezdtek a mondandójukba:
– Féltünk, ezért szerződést kötöttünk…
– Két túlméretezett és haragos…
– Egyfejű zöld sárkánnyal…
– A telkeik közt húzódó…
– Óriási, gránitszilárd fal megépítésére…
– De mi mégse szeretnénk ezt a szerződést teljesíteni…
– Tudsz segíteni? – kérdezte a hetedik törpe a varázslótól könnyes szemmel.
– Ma épp telihold lesz – nézett a felhőtlen kék égre a varázsló. – És a varázslatok mindig telihold idején a legerősebbek… – folytatta a hét törpére kacsintva. – Ne féljetek! Olyanok vagytok, akár a fonott kötelek. Több külön szálból alkottok egy erős kötelet. Ez a ti szövetségetek, ez köt össze benneteket.
Az életben sok függ attól, kikkel kötünk szövetséget.
A varázsló hazaküldte a kissé megnyugodott hét törpét, és hozzálátott a viszályfeloldó varázslat előkészítéséhez.
Másnap hajnalban a hét törpe megérkezett a két sárkány telke közti határra, ahol a két halálos ellenség jókedvűen beszélgetett, nevetgélt és fát gyűjtögetett…
– Nyáron gyűjts… – mondta az egyik sárkány.
– Hogy télen fűts… – fejezte be gondolatát a másik sárkány. Majd hozzátették, hogy az éjszaka során békét és egyben újra barátságot kötöttek, és már nincs szükségük a telkeik közt húzódó, gránitszilárd fal megépítésére. – De a fáradozásotokért cserébe hazarepítünk benneteket, és természetesen odaadjuk a munkáért járó fizetséget is – mondták a sárkányok, nagy egyetértésben.
A hét törpe megkérte a sárkányokat, hogy inkább a varázsló házához vigyék őket, mert meg akarták neki köszönni a segítséget. Útközben azonban a két sárkány megint vitatkozni kezdett. Először csak az útirányon kaptak össze, majd a repülési magasságban nem értettek egyet, és mire a varázsló házához értek, már ismét halálos ellenségek voltak…
– Tudjátok, mindig azzal van a legtöbb bajunk, aki a legjobban hasonlít ránk… – mondta a varázsló a nagy perpatvar hallatán, amikor kijött a házából. Majd jobban szemügyre vette a két sárkányt, és felismerte, hogy azok ikersárkányok!
– Egyformák vagyunk…
– De mégse…
– Másra gondolunk…
– De mégse…
– Hiába menekülünk egymás elől…
– Mégis tudunk a másikról mindent… – fejezték be egymás mondatait az egyfejű ikersárkányok.
– Tudsz segíteni? – kérdezték egyszerre.
– Léteznek feloldhatatlan kötések… – mondta a varázsló. – De tudok egy szükségmegoldást – folytatta, majd bement a házába és kihozott két régi rézüstöt, amelyeket varázsigéket suttogva addig-addig pörgetett a levegőben varázspálcájával, amíg a sárkányok fejére simultak. – Amíg ezeket a sisakokat viselitek, nem működik köztetek a telepátia, és nem tudjátok, mire gondol vagy mit csinál a másik.
A két sárkány, mintha kicserélték volna őket, meglágyult egymás iránt. A hét törpe és a két sárkány hálásan megköszönte a varázsló segítségét, aki végül mindannyiukat megkínált egy bögre stresszoldó teával is.