KÖRMÉT MERESZTI

A villanyoszlopon öreg varjú ül,
reggel óta mozdulatlan, egyedül.

Hosszú hallgatás után azt mondja: „kár”,
bizony kár, hogy a környék olyan sivár.

Hirtelen gondol egyet és felröppen
lomhán, eltűnik a gríz-sűrű ködben.

Nyoma vész, csak hangját hallani messzi,
míg a fagy némán a körmét mereszti.

Szél nyekergeti a vén gesztenyefát.
Egy-egy kósza hang… majd hosszú némaság.