KOLDUSTÓL ALAMIZSNÁT

Fabatkát sem ér, mondjuk a haszontalan holmira, és a fösvényre, hogy fogához veri a garast. Egy petákom se maradt, sopánkodunk, ha üres a zsebünk. Egy dénár, két dénár, neked semmi se jár, intjük le követelőző gyerekeinket, és amikor megmondjuk a magunkét, letesszük a garast. Nap mint nap használunk ilyen szólásokat, de ugyan ki gondol rá, hogy hajdani aprópénzek nevét idézzük? Dénárok, batkák, garasok, krajcárok, petákok, piculák, fillérek, vashatosok – néha egy poltura, sőt obulus is felvillan közöttük – gurulnak szét az idő országútján, de bármily kicsikék, nem vesznek el. Nyelvünk századok óta kincsként őrzi őket, és szólásokban, szokásokban, irodalmi művekben menti át emléküket a múltból a mába.

Az obulus a görög oboloszból a latin obolus közvetítésével került hozzánk. Nálunk Árpád-kori váltópénz volt, fél dénárt ért. Már csak a nevét használjuk: ez a halott nyelve alá tett hídpénz, az Alvilág révészének, Kharónnak szánt viteldíj.

Batkát szegény II. Lajos király veretett a 16. században. Nevét a csehektől kölcsönöztük, és három tett ki belőlük egy krajcárt. Csúfságból mondjuk fabatkának, ahogy a fagaras is az értéktelenség kifejezője.

Krajcárral vagy három évszázadon át fizettünk. Német eredetije, a Kreuzer (ejtsd: krajcer) keresztest jelent, a névadó pénzérme ugyanis keresztet ábrázolt. A nyelvtörő mássalhangzótorlódást a népnyelv kiküszöbölte.Van nekem még öt-hat garajcárom, / Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom, dalolja a 48-as szabadságharc nemzetőre Arany János versében.

A krajcár mellett az európai nyelvekben vándorszóként megtalálható garas és a német illetőségű fillér a legismertebb régi aprópénz. Ezekből adtak a koldusnak is alamizsnát, ha éppen jutott.

Fillérből lesz a forint, tanítottak öreganyáim a spórolásra, és gyakran intettek: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Gyűjtögettük is szorgalmasan öcsémmel a filléreket egy pöttyös cserépmalacba, de mikor a háború után összetörtük, egy szem savanyúcukrot sem tudtunk venni, vagyonkánk egy fityinget sem ért. Elvitte a pénzromlás, az infláció, a fillér azonban mint fizetőeszköz még sokáig megmaradt.

1999-ben vonták be, de mint kulturális örökség tovább él, akár a garas. Sokszor idézett bibliai példázat az özvegyasszony perselybe dobott két fillérje, ami értékesebb a gazdagok dús alamizsnájánál. Ismerős az adógaras története is. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené, mondta Jézus az írástudóknak, miután megnézette velük a római dénáron a császár képmását. Az olasz reneszánsz nagy festői, Masaccio és Tiziano (ejtsd: maszaccsó; ticiánó) remekműveken örökítették meg a jelenetet.

(A folytatás az őszi számban olvasható)