A király fél pár zoknija

Egyszer volt, ha egyáltalán volt, mert egyáltalán nem biztos, hogy volt, szóval volt egyszer egy légvár. Ezt a légvárat szorgos kis manók építették a levegőben, mégpedig lyukakból. Azokból a lyukakból, amiket megtalálhatsz a zoknidon vagy akár az ementáli sajton az uzsonnádban. A kis manóknak volt egy királyuk, Lyuk király. Ő csinálta a Semmit. Egész álló nap csak csinálta a semmit. Ez persze nem azt jelenti, hogy semmit nem csinált! Éppen ellenkezőleg. A manók járták az otthonokat, és a királyuknak összegyűjtötték a lyukakat, aki ezeket jól megcsomózta, és beletette a feneketlen kincsesládájába, hogy ott aztán a sok Semmiből megcsinálja a Seholt.
Egy napon véletlenül a király legmelegebb, legkényelmesebb zoknijának egyik párja is belekerült a ládába. Hiába kereste a király, a királynő, a manók, senki nem találta a fél pár zoknit. Ekkor a király összehívta a három legügyesebb manót, és azt mondta nekik:
– Menjetek, manócskáim!
Találjátok meg a fél pár zoknimat, és a legnagyobb Semmivel jutalmazlak Titeket!
A három manó elindult, hogy megkeressék Lyuk király zokniját. Mentek, mendegéltek, otthonról otthonra, országról országra, és belenéztek minden mosógépbe, de csak páros zoknikat találtak.
– Kedves manóbarátaim! – mondta a legidősebb a három közül –, hiú ábránd, hogy megtaláljuk ezt a fél pár zoknit! Menjünk vissza Lyuk királyhoz, és kérjünk tőle pár lyukat, amiket beletehetünk a mosógépekbe, hátha egyszer beleesik az a zokni!
Vissza is tértek királyukhoz, aki meghallgatta és elfogadta a manók tanácsát. Teltek-múltak a napok, hetek, a király népe egyre csak válogatta, válogatta a rengeteg páratlan zoknit, ami Lyuk király palotájába érkezett, de sosem találták meg a hiányzót. Már-már az egész légvárat lebontották, hogy elég lyukat tudjanak elhelyezni a mosógépekben, amikor a király azt mondta:
– Manócskák, olyan sok páratlan zokni gyűlt össze, hogy már alig férünk itt el. Sokat ábrándoztam róla, milyen jó lenne újra hordani kedvenc zoknimat, de azt hiszem, már jobban szeretek mezítláb lenni. A sok páratlan zoknitól jó meleg lett itt, lemondok hát a zoknimról, és mostantól lyukból készült zoknikat hordok!
(A folytatás a nyári számban olvasható)