KI VAGYOK ÉN?

Szoktam nézegetni magam a nagyítómmal. Figyelem a szemem mintázatát, az íriszt, meg az ujjlenyomatomat, amit ott hagyok mindenhol. Ezek alakzatában különbözöm a világ összes emberétől. Néhány tulajdonságomban viszont csaknem azonos vagyok másokkal. A kíváncsiságom az enyém.

Nemcsak az ujjlenyomatunkban különbözünk minden más embertől. Több ezer baktériumfaj él a bőrünkön, amelyek hasznosak számunkra. De hogy a több ezerből egy adott ember bőrén melyek találhatók, ugyanúgy egyedi, mint a bőrrajzolat lenyomata.

Olykor, ha anyukám haragszik rám, azt mondja, tiszta apád vagy. Nem tudja, milyen szívesen hasonlítok rá! Azt mondják, a gyerekek fele részben az anyukájuktól, fele részben az apukájuktól kapják a sejtjeikben lévő örökítőanyagot. De ez mit jelent? Félig olyan vagyok, mint ők? Félig úgy teszek majd felnőtt koromban, mint az egyikük, s félig, mint a másikuk? A kétségeim az enyémek.

Szeretnék olyan ügyesen szerelni, mint az apukám, és olyan gondoskodó lenni, mint az anyukám. De nem szeretnék olyan dühös és szomorú lenni, mint néha ők.

A sejtekben lévő örökítőanyag, a DNS, illetve a benne lévő gének nem tulajdonságokat örökítenek át, hanem csak azok kialakulásának lehetőségét. Nagyon bonyolult kölcsönhatásokon múlik, hogy egy adott lehetőségből lesz-e valóságos „tulajdonság”. Függ attól, hogy a másik szülőnktől ugyanarra a tulajdonságra (például a fülcimpánk alakjára) nézve mit örököltünk, függ más gének befolyásától és még sok minden mástól. Ezért sokkal bonyolultabb módon vagyunk olyanok, mint apánk vagy anyánk.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)