KEREKERDŐ KÉT KERTJE

Sokat meséltem már Kerekerdő állatairól, de eddig csak Hétfőről, a hétfejű sárkányról mondtam el, mivel táplálkozott. Hétfő húst evett. Nem úgy Kerekerdő állatai. A béke érdekében a ragadozók áttértek a vegetáriánus étrendre. Ennyi állatot csak hatalmas, az erdőből kiszakított kert láthatott el megfelelő mennyiségű zöldséggel. Egy kör alakú földterület állt a Kerekerdő szélén. A hét parcella föntről úgy nézett ki, mint hét tortaszelet. A kerti munkákat Mekkné irányította. Nem csoda, hogy három parcellán is káposztát termesztettek. De mivel Mekkné asszony keze alatt sok nyúlkertész szorgoskodott, a répaföld sem lehetett nyúlfarknyi.

Egy nap, munkából hazafelé menet, Medvenc és Borzas a zöldségek között vágott át. Ahogy kiértek, látszott Borzason, hogy valamin nagyon elgondolkodott.

– Ki vele barátom, mi nyomja a szívedet? – faggatta Medvenc.

– Tudod, szép ez a kert, mindent megad, amit a test kívánhat, de szeretnék kialakítani egy olyat, ami a lélekhez szól. Egy Paradicsomkertet.

– De hiszen most mentetek el a paradicsompalánták mellett! – huhogta a fejük felett Bagoly.

– Bagoly, én az Édenkertre gondoltam!

– Éden? Olyan növényt még nem ettem.

– Az Éden szó a sumer edinből ered, ami síkságot jelent. És ha már itt tartunk, paradicsom szavunk az óperzsa pairi-daeza, vagyis „körülkeríteni” jelentésű szóból származik. A Bibliában a Paradicsomkert és az Édenkert az első emberpár lakóhelye és egyben a mennyország, ahová halálunk után juthatunk. Én is ilyen kertről álmodom.

Medvenc azonban nem lelkesedett az ötletért.

– Vágjunk ki egy újabb erdőrészt? Nem támogatom. Mire lenne jó a te Édenkerted?

– Csupa szemet gyönyörködtető bokorral ültetném tele, és csak gondolkodnék benne.

– Van egy javaslatom, amivel a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad. Mekkné már évek óta rágja a fülem, hogy szükségük lenne kútra. Ha megásod a kert közepén, biztosan nem bánják, ha Édenkertet varázsolsz köré.

Azon nyomban megbeszélték a dolgot Mekknével, és Borzas már másnap nekilátott a kútásásnak Vakond barátjával. Vakond ásott, Borzas merte ki a földet vödrökkel.

Miután elérték a rétegvizet, leálltak az ásással. Borzas téglával építette körbe a kút falát. A kávát és a medencét kőből faragta ki. Aztán búvárszivattyút hozott a városból, és leeresztette a kútba. Majd bezárkózott a bronzöntő műhelybe. Még Medvencet sem engedte be.

– Ne haragudj, komám, de a kútfigurát meglepetésnek szánom, csak az avatás napján láthatod, mikor a többiek.

Három hét múlva, egy holdfényes éjszakán, segédjeivel elhelyezte a kútfigurát a kávára. Rögtön beborította fehér lepedővel, az alját színes szalaggal kötötte össze. Másnap délelőtt a kút körüli keskeny sávot teleültette örökzöld bokrokkal. Délután Medvenc és Borzas leleplezte a kútfigurát: egy bronz sárkányt, aminek hét feje a hét öntözendő parcella felé nézett. Borzas bekapcsolta a szivattyút, és a hét fejből vidáman spriccelt a víz a medencébe. Az állatok megnémultak meglepetésükben. Medvenc talált először szavakat.

– Ez igazán gyönyörű lett, Borzas! Micsoda remek gondolat, hogy a hét sárkányfejből, amik valaha tüzet okádtak, most életadó víz csobog! – brummogta meghatottan, és mi tagadás, az ő szeméből is kicsordult valami.

Úgy tűnt, mindenkit boldoggá tett az Édenkert. Ám ahogy annak idején a Kígyó elérte, hogy Ádám és Éva ne maradhasson a Paradicsomban, valaki a Kerekerdőben is ármánykodott az Édenkert ellen. Egy nap az összes örökzöld bokor elsárgult, leveleik szomorúan zörögtek a reggeli szélben. Mekkné riasztotta Borzast és Medvencet.

– Majd Puskaravasz, az erdő legjobb nyomozója segít!

A róka munkához látott.

– Kérek egy ásót! Aha! Valaki elrágta a gyökereket, nem csoda, hogy kiszáradt. Hívjuk össze az erdő összes állatát, hátha tud valaki valamit.

Medvenc összehívta a rendkívüli erdei tanácsot.

– Barátaim, látjátok, mi történt a mi gyönyörű Édenkertünkkel. Tud valaki valamit?

Krumplibogár jelentkezett.

– Amikor kitiltottál bennünket, rovarokat, a kertből, mindnyájan beletörődtünk, hiszen mindig megkapjuk a részünket. Kivéve Lótücsköt. Minap is elégedetlenkedett, hogy nem elég frissek a gyökerek, és hogy most még Borzas is elvett a kertből egy darabot az ehetetlen dísznövényeiért.

Puskaravasz megszaglászta az elszáradt bokor gyökerét.

– Semmi kétség, ez Lótücsök szaga. Ő a tettes.

– Állj elő, Lótücsök! – dörrent hatalmasat Medvenc, de a kertek rettegett kártevője nem állt elő.

– Tegnap este felszállt az Erdei Kisvasútra, és a városba utazott – mondta Szöcske.

– De hogy fért be a vagonba egy lóméretű tücsök? – kíváncsiskodott Bagoly.

– Bagoly, Lótücsök tíz centiméter hosszú, csak a többi tücsökhöz képest akkora, mint a ló!

– Ha a városba ment, maradjon is ott. A Kerek-erdőből örökre kitiltom – hozta meg a döntést Medvenc. – Lássunk munkához! Ültessük be újra örökzöld növényekkel az Édenkertünket!

Pár hónappal később Medvenc így szólt Borzashoz:

– Megkövetlek barátom, amiért eleinte nem lelkesedtem a Paradicsomkertedért. Mekkné bejött a hivatalomba, és elmondta, hogy nemcsak azért növekedett meg a zöldségtermés, mert már tudnak locsolni, hanem mert a kertészei jobb kedvvel dolgoznak. Naponta többször körbeülik a kutat, szemlélődnek, gondolkoznak, aztán újult erővel fognak a kertészkedéshez.