fbpx
Hollós Máté

KÉPZELT LÉNYEK A ZENÉBEN

KÉPZELT LÉNYEK A ZENÉBEN

Ha azt kérdezem, találkoztál-e már képzelt lényekkel a zenében, biztosan azt feleled: persze! Hosszan sorolsz mesealakokat a Diótörőtől Csipkerózsikáig, Prokofjev zenés meséjéből Pétert, a farkast, a kacsát, a macskát, a kismadarat, Saint-Saëns [ejtsd: szenszansz] Az állatok farsangjából a teknősbékákat, az elefántot, kengurut, kakukkot, a „komolyzenei slágerré” vált dalát éneklő hattyút. Csakugyan képzelt lények ők? Hiszen elefántot, hattyút, farkast, kismadarat láthatunk a környezetünkben is! Persze, nem a Prokofjev- vagy Saint-Saëns-mesében előfordulókat. A szomszéd néni macskáját megsimogathatod, az állatkertben az elefánt szemébe nézhetsz, de a zenés mesék állatait magad elé kell képzelned, ha követni akarod sorsukat, ha meg akarod figyelni, hogy mozgásukat, színüket, „beszédüket” milyennek festi le hangokban a zeneszerző.

a zene hangulata
A zeneszerzők gyakran embereket ábrázolnak. Liszt Ferenc Magyar történelmi arcképek című sorozata hét politikus és művész portréját vázolja föl. Széchenyi Istvánt, Eötvös Józsefet, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Petőfi Sándort festményekről vagy dagerrotípiáról, kezdetleges fényképekről ismerjük. A zene ezeket az ábrázolásokat kicsit a képzelet irányába távolítja tőlünk, hiszen nem hat ránk a tekintet ereje, a hajviselet, a ruha. Éreznünk kell a tekintetet, a feszes tartást, a bátor kiállást, amit a zene hangulata sugall a ritmusokkal, harmóniákkal. Petőfiből tehát olyan képzelt lény válik, mint Prokofjev kismadara? Nem, de a képzeletünk fontosabb szerepet kap, mint amikor a költő szobra előtt állunk.

És mi történik, ha egy zeneműnek nincs a tartalmat megnevező címe? Ha nem tudjuk, hogy embereket, állatokat, esetleg hegyeket, vizeket, városokat ábrázol, csak azt olvassuk a műsorban, hogy C-dúr szonáta vagy b-moll zongoraverseny? Akkor sötétben botorkálunk, mert nem képzelünk el semmit? De, elképzelhetünk. A zene mindig mozdulatokban, gesztusokban él. Egy dallam vidáman fölfelé szökik, esetleg éppen fájdalmasan lehajlik. Indulót hallunk, de azt megszakítja egy súlyos akkord, és hirtelen elkezdődik egy szomorú dal. Vagy éppen egy szomorú dalból indul el halkan, és erősödik föl a lelkesítő induló. Netán megjelenik egy villódzó ritmus, amelybe egy képzelt lényt – nem embert, nem is állatot, hanem valamilyen nem létező űrlény-szerűséget hallunk-látunk bele. Lehet, hogy a zeneszerző is azt képzelte, csak nem írta oda? Szabad nekünk azt hallanunk?

(A folytatás a nyári számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: