KÉPZELETBELI ERDŐ

– Az erdőben, ahonnan Hétfő, a hétfejű sárkány jött annak idején beszedni az adót évről évre, rengeteg képzeletbeli lény él – mondta az erdei nagygyűlésen Medvenc. – Élnek ott unikornisok, cerberusok, kentaurok, griffek, kimérák, és még ki tudja hány, megnevezhetetlen lény. Persze ez nem csoda, hiszen maga az erdő is képzeletbeli.

– Milyen jó lenne látni őket! – ábrándozott Bagoly.

– Most, hogy már van kisvasutunk, elutazhatnánk abba a képzeletbeli erdőbe – vetette fel Rák, aki már sokszor kipróbálta a vonatot – mindig a menetiránynak háttal ülve. – A városból biztosan vezet arra vasút.

– Nem hinném – válaszolta Borzas. – Szerintem oda nem vezet sem vasút, sem műút, még földút sem.

– Akkor hogyan juthatunk el oda?

– A képzelet szárnyán – felelte Medvenc.

– Ajaj, nekem erős tériszonyom van – sóhajtott Rák.

– Mi, madarak viszont könnyen megtehetjük az utat, hiszen van saját szárnyunk – okoskodott Bagoly.

– Barátaim, a „képzelet szárnya” kifejezés azt jelenti, hogy képzeletben gyorsan és könnyedén eljuthatunk bárhova, mintha szárnyunk volna.

– Én mást mondok – szólt Borzas megfontoltan. – Miért mennénk abba az erdőbe, amikor a sajátunkat is benépesíthetjük képzeletbeli lényekkel? Én például mindig irigyeltem a szarvasok pompázatos agancsát, ugyanakkor nagyon szeretnék repülni. Elképzelek hát egy borz testű, agancsos, sasszárnyú lényt, nevezzük „Borzorus”-nak, a háromfejű kutya, a Cerberus mintájára.

– Én pedig – álmodozott Medvenc – a denevérek éjjel-látó képességét irigylem, és persze én is szeretnék repülni. Elképzelek egy medve testű, denevér fejű, denevér szárnyú lényt, legyen a neve: „Medvenedér”, aki éjjelente a fák között repdes.

– Én attól rettentően félnék – berzenkedett Nyúl.

– Akkor te ne képzeld el!

– Késő, most már minden éjjel a Medvenedérre fogok gondolni, ha az erdőben sétálok.

(A folytatás a nyári számban olvasható)