TELTHÁZ
A rét megtelt. Pipacsok, pitypangok, százszorszépek, búzavirágok, kökörcsinek, kankalinok, és még ki tudja, hányféle virág tarkállott, tündöklött mindenfele. Hogyisne, hiszen nemcsak tavasz volt, hanem Azálea koncert.
A jegyek már az előző nyáron elkeltek, egyes virágok még mag korukban foglalták le helyüket a nagy réti koncertre. Azálea csak tavasszal koncertezik, tavasszal, amikor minden friss, üde, illatos.
A virágtörténelem legnagyobb énekesének nevét mostanra mindenki megismerte, akárcsak erdőszerte híres slágereit. Ki ne énekelte volna már teli torokból, hogy
„Tépdesd a szirmom, s döntsd el,
szeretsz vagy nem szeretsz!”
Vagy az olyan klasszikust, mint:
„Ha hull az eső és süvít a szél,
Ne várd, ne várd a méhecskét!”
Szóval a tömeg összegyűlt, és türelmetlenül várták, hogy a sztár az árvalányhajas színpadra lépjen. Csakhogy a sztár késett. Aggódva néztek össze a virágok. Ugyan mi történhet a színfalak mögött?
A színfalak mögött Azálea és menedzsere, Verbéna veszekedett:
– Mi az, hogy nem lépsz fel, elment az eszed? Minden jegy elkelt, most már nem mondhatjuk le!
– Elegem van az egészből, Verbéna, nem csinálom tovább!
– Aze, ne csináld már, miről beszélsz?
– Belefáradtam – sóhajtotta Azálea. – Nincs már mit mondanom a virágoknak.
– Mi az, hogy nincs mondanivalód, hát a dalaid?
– Unom mindet! Hamisak!
– A rajongóid?
– Becsapom, átverem őket. Egy vicc vagyok Verbi, egy vicc!
– Ugyan, ezt csak azért mondod, mert kimerült vagy. Tavaszi fáradtság. Figyelj, lenyomod ezt a koncertet, természetesen óriási sikered lesz, utána pedig összehozok neked egy találkozót Holdviolával és Madármályvával. Gyerünk, Aze, jó lesz!
– Ne szólíts így! Tudod, mi az igazi nevem!
– Hát persze, hogy tudom, de a közönség…
– Bogáncs Berci vagyok.
– Persze-persze, de…
– Bogáncs. Nem Azálea.
– Ezt már megbeszéltük. Tudod, milyenek a virágok. Nehezen birkóznak meg a tüskékkel.
– Márpedig nekem csak tüskéim vannak! – közölte Bogáncs Berci. – És itt az ideje, hogy megmutassam az igazságot!
– Ne csináld, tönkreteszel mindent!
– Nem érdekel – közölte Berci, és színpadra lépett.
A koncert minden nézőnek örök élmény maradt. Kinek így, kinek úgy. Volt némi felháborodás, ezt el kell ismernünk. Egyesek elhervadtak. Mások legyökereztek. Voltak, akik lekonyultak.
Ám bármekkora volt a megrökönyödés, a megbotránkozás, a következő tavasszal már az egész mező zúgta Bogáncs Berci dalának refrénjét, hogy:
„Kóró volt az anyám, nem rózsa,
Ne ölelj magadhoz, mert megszúrlak!”