BOSZORKÁNYKÖTÉS
Belián egykedvűen piszkálta a parazsat. Időnként oldalra sandított, na, nem mintha valami újdonságot remélt volna, sokkal inkább hogy nyugtázza: a dolgok nagyon is változatlanok, éppen úgy, ahogy odafent a csillagok is mindig ugyanazokat az alakzatokat adták ki, hiába remélte olykor Belián, hogy egy napon majd átrendeződnek. A banya sötét alakja most is, mint minden ilyen éjszakán, komoran tornyosult mellette, szinte összeolvadva a fekete felhőkkel. Belián nagyot sóhajtott. Hűvös fuvallat szaladt végig a világon, az egyik farönk újra lángra gyúlt tőle. A kobold, mert Belián az volt, nem is emlékezett már, mióta szolgálta a boszorkányt. Azt tudta csak, hogy valamiféle gonosz bűbáj láncolhatta őt a banyához, mert a vénasszony soha egy szót nem váltott még vele, soha parancsba nem foglalt semmit, ő mégis mindig tudta, mit vár tőle, mi a dolga. Bizonyára olvas a gondolataimban, vagy én olvasok az övében, töprengett Belián. Olyan ez, mint valami láthatatlan kötelék, afféle boszorkánykötés. Igen, gondolta Belián, így kell lennie, hiszen a koboldok élete a szolgálat. Legalábbis ő így hitte.
A banya ekkor nyújtózott egyet, és felállt. Belián rögvest vizet lögybölt a parázsra, a fa-hasábokról sziszegve tört a magasba a gőz. A kobold kapkodva összeszedte a boszorkány varázseszközeit, bedobálta mindet a foltozott batyuba, és a hátára kanyarította. Majd várt, hogy a banya végre nekiinduljon. Ám az nem moccant. Erdőillatú, fekete köpenyét úgy fodrozta az esti szél, mint a nyugodt tavak vizét.
Belián türelmetlenül topogott. A tétlenséget nehezen viselte. A banya végre megfordult, és lehajolt. A kobold még sosem látta ilyen közelről az arcát. Nem is olyan öreg, állapította meg döbbenten, és nem is olyan csúf…
A boszorkány egy darabig csak szelíd tekintettel fürkészte. Aztán megszólalt, most először, pedig útjukat már régen összekapcsolta a sors. Add csak ide azt a batyut, mondta a boszorkány kedvesen. Belián szóhoz sem jutott. A nő finom mozdulattal leoldotta válláról a batyut, és a sajátjára lendítette. Nem kell nekem szolga, folytatta csendesen a boszorkány, és neked nem kell gazda. Azzal barátságosan végigsimította a kobold üstökét, rámosolygott és elballagott.
Belián jó ideig állt az ösvényen. Mi történt itt? Lehet, hogy csak így felmentették a szolgálat alól? Most megkönnyebbülést, sőt, felszabadultságot kellene éreznem?
Mégis nehéz a szívem, és ólmos a lábam. Nem értem. Talán a boszorkánykötés nem is létezik? Talán nem is a banya láncolt magához, hanem én tapadtam rá, hogy követhessek valakit?
A kobold elbizonytalanodott. Abban viszont biztos volt, hogy ez fontos pillanat. Hogy itt most döntenie kell. Valahonnan, a távolból lovasszekér döcögő zaját hordta felé a felerősödő szél. Talán egy varázsló igyekszik rajta új világok felé. Talán szüksége van egy inasra vagy tanítványra?
Az erdőből kifutó ösvényre szegezte tekintetét. Ezt még tudom követni egyedül is, gondolta. Aztán meglátjuk, mi lesz.