ZOÁRD SZÖKÉSE
Amikor Zoárd, a tigris egy napon, éppen záróra után, megelégelte az unatkozást, és sikerült kihasználnia gondozója óvatlanságát, megszökött a ketrecéből. Nagy lett a zűrzavar az állatkertben. A kisebb állatok menekülőre fogták, pillanatok alatt eltűntek a kifutóik rejtekeiben, odúkba, föld alatti járatokba és használt, óriási gumiabroncsok takarásába iszkoltak. A madarak biztonságos, sűrűn rácsozott ketreceikben éktelen lármát csaptak, a majmok pedig izgatottságukban őrült fel-le ugrálásba kezdtek.
Zoárd lassú léptekkel, komótosan vágott át az állatkerten. Elhaladt az irigykedő manulok mellett, maga mögött hagyta az alvó ausztrál házat, és puszta látványával úgy megrémítette a pakoló fagylaltárust, hogy az a portékájánál is dermedtebbre merevedett.
Könnyű volt kijutnia. A bejáratnál egyszerűen átszökkent a nyikorgó forgóajtó fölött, és már kint is volt az utcán. A járókelők fejvesztve menekültek, nem tudhatták, hogy Zoárd nem éhes, ugyanis kissé elrontotta a gyomrát. Néhányan futtukban megpróbáltak egy-egy fényképet lőni a telefonjukkal a Városligetben grasszáló tigrisről. A trolin utazó gyerekek – mert mindig a gyerekek a legszemfülesebbek – odanyomták az orrukat az üveghez, és trécselő anyukáik ruhaujját rángatták, nézzenek már ki ők is az ablakon.
Zoárdot szórakoztatta a felfordulás, és ráérősen latolgatta, mihez fogjon. Épp készült volna megmártózni a tóban, amikor feltűnt neki, hogy az emberek többsége egy irányba lohol, és elnyeli őket egy mélyedés a nagy, sárga, furcsán illatozó épület mellett. A tigris erre – a menekülők növekvő rémületére – maga is a mélyedés felé vette az irányt, nagy bátran lesétált néhány lépcsőfokon, és a föld alatt találta magát.
A kisföldalatti éppen akkor gördült be az állomásra. Az ajtók kinyíltak, Zoárd pedig – akit gyávasággal igazán nem lehetett vádolni – fogta magát, és besétált az egyiken keresztül a jármű belsejébe. Az utasok reszketve húzódtak össze egészen kicsire az üléseiken, majd a következő megállónál úgy törtek ki a kisföldalatti kocsijából, mintha nem is egy szelíden nézelődő tigris lett volna a hátuk mögött, hanem egy egész üvöltő falka.
Zoárd egyedül maradt a kocsiban, és elkezdte élvezni az utazást. A Hősök terénél jót mulatott azon, hogy csíkos farka puszta látványával sikerült frászt hoznia egy felszállni készülő turistacsoportra. Amikor a Vörösmarty térhez ért, először meglepődött, hogy visszafordulnak, de gyorsan rátanult a kisföldalatti ritmusára. Oda-vissza, oda-vissza, újra meg újra. Zötykölődött és mulatott.
Mire az állatbefogók sikeresen leterítették egy altatólövedékkel a Kodály köröndnél, már kívülről fújta a megállók nevét. Azután sem felejtette el, hogy felébredve újra a régi szállásán találta magát.
Zoárd azóta azt játssza, hogy ő a kisföldalatti, és föl-le járkál a ketrecében. Ha arra jártok, a saját szemetekkel is láthatjátok.