MEGKÖTÖM, ELOLDOM
Anyanyelvünk gazdag szókincsében számos fontos szópárt találunk. Ég és föld, test és lélek, élet és halál kijelölik embervoltunk határait. Valóságosan vagy átvitt értelemben a kötés és oldás is ott lappang a közelükben. A test halandó és földhöz kötött, a szellem, a lélek azonban kiszabadul, eloldódik, és lélekmadárként szárnyal az égbe. Ősi sziklarajzokon látható ez a kép, de mintha belénk is lenne kódolva. Jelen van az emberiség íratlan és írott történelmében, a vallásokban és a művészetekben.
Kezdetben, az ősidők hajnalán Samu, a vértesszőlősi előember még nemigen kötött meg és oldott el semmit. Neandervölgyi ősünk azonban már háncskötéllel összekötve húzta az elejtett ősbölényt vagy a mamut levágott részeit. A mai Tatabánya melletti barlangjához érve pedig kioldozta a rakományt, és hozzáfogott a pecsenyesütéshez.
Pár tízezer évvel később, amikor már falvakban élt, újkőkori elődünk este kikötötte lovát, hogy el ne kóboroljon, reggel eloldotta, és folytatta útját. Ha csetepatéba keveredett és győzött, megkötözte az elfogott ellenséget, és kiszabadította, eloldozta foglyul ejtett társait.
Eleink idővel a kötést és oldást elvontabb tartalmak kifejezésére, átvitt értelemben is használták. Az egymást kedvelő emberek barátságot, a párok házasságot, kereskedők szerződést, a nemzetségek, népek szövetséget, ellenfelek békét kötöttek és kötnek ma is. Az ókori mítoszok, történelmi anekdoták és a Biblia történetei számtalan példát sorakoztatnak fel ezekre a kötésekre, mint ahogy oldásukra is.
Ugye, hallottatok már Prométheuszról, a görög mitológia titánjáról, aki ellopta a tüzet az istenektől, hogy az embereknek ajándékozza? Zeusz főisten büntetésül a Kaukázus szikláihoz köttette, ahol egy sas naponta szétmarcangolta a máját. Végül Héraklész szabadította meg:eloldotta láncait.
Az oldás azonban nem mindig megy békésen, gyakran erőszakkal, szakítással történik. Az ókori történelem egyik legendájából maradt ránk ma is használt szólásként a megoldhatatlan ügyeket jelképező gordiuszi csomó. A kis-ázsiai Gordion templomában őrzött szekér rúdját rögzítő kötélcsomóról az a hír járta, hogy aki kioldja, egész Ázsia ura lesz. Ez azonban sokáig senkinek sem sikerült. Nagy Sándor, a Kr. e. 4. században élt uralkodó és hadvezér nem bajlódott kibogozásával, hanem kardjával egyszerűen kettévágta. Sikerült is meghódítania az egész akkor ismert világot Hellásztól Indiáig.
Kötésre és oldásra a legjobb példákat a Bibliában találjuk. Két nagy részének címe eleve a Teremtő szövetségkötésére utal teremtményével, az emberrel. Az Ószövetség elsősorban a kötöttségeket: a törvényeket, azok megszegését és a büntetést hangsúlyozza. Felállítja az emberi együttélés, a társadalom felépülésének szabályait. Az Újszövetség evangéliumaiban (az ’evangélium’ jelentése: örömhír) Jézus, az istenember elhozza a megváltást, a feloldozást: Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is – mondja Péter apostolnak kereszthalála előtt.
A magyar történelem is kötéssel kezdődik. Anonymus szerint a hét vezér saját vérével pecsételi meg a törzsi szövetséget Pusztaszeren. Ennek emlékére létesült az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark számtalan érdekes látnivalóval (Szeri monostor; Erdők temploma; Csillagösvény labirintus; skanzen stb.).
A köt és old finnugor kori, legrégibb szavaink közé tartoznak. Fennmaradt első írásos előfordulásuk is majd’ ezeresztendős. Legelső összefüggő prózai nyelvemlékünkben, a Halotti beszédben is szerepelnek: És imádjuk Szent Péter urat, akinek ad[at]ott hatalom oldania és kötnie, hogy oldja mind ő bűnét.
Népi hagyomány- és hiedelemvilágunkban kötés és oldás mágikus cselekvésként fordul elő. Se szeri, se száma a szerelmi varázslásoknak, amelyekkel a lányok kötik magukhoz a legényt, kezdve a gatyamadzagra hurkolt csomóktól a pogácsába sütött hajszálakig vagy körömdarabkákig. A kötés az átok, a bosszúállás eszköze is lehetett: akkor rontásnak nevezték, szemmel verésnek. Az oldást, a rontáslevételt a bűbájosok, javasok, bábák, vajákosok végezték még a 20. században is.
Kötés és oldás népköltészetünkben is jelen van. Egyik legszebb példa rá a több változatban ismert Megkötöm lovamat kezdetű régi népdal. A sírig tartó szerelmet énekli meg, amit csak a halál old el…