KISASSZONYTÓL NAGYASSZONYIG
Tudjátok-e, hogy mekkora kincs anyanyelvünk? Szavai ismereteket őriznek. Tanúskodnak őseink szokásairól, hitéről. Változásaik vizsgálata kiegészíti a régészeti leleteket. Ezekkel foglalkozik az etimológia (a szavak eredetét kutató szófejtés), és a nyelvrokonságot vizsgáló összehasonlító nyelvészet is.
Szavaink eredete, alakulása, származékai szemléletes példái ennek a gazdagságnak. Az áldás és átok ellentétes fogalmak: az áldás többnyire a jóhoz, az élethez, az átok a rosszhoz, bűnhöz, bajhoz kötődik. Pedig egy tőről fakadnak.
A legrégibb szavaink közé tartozó áld finnugor eredetű. Alapszava, az ’al’ elveszett valahol évezredes vándorlásaink során. Képzőkkel, ragokkal ellátott származékait azonban (áldás, áldott, áldomás, áldatlan, áldozat, áldoz, átkoz stb.) ma is használjuk. Jelentésük életünk minden területét átfogja földtől az égig, mennytől a pokolig, a legmagasztosabb eszméktől az alantas szitkozódásig, áldott ünnepektől áldatlan, gonoszjáró napokig.
Magáért beszél két 19. századi idézet.
Petőfi Nemzeti dalában az unokák áldó imádság mellett mondják el nagyapáik szent neveit, egy betyártörténetben viszont a pandúr átkozódva szidja a haramiát: Az áldóját az öregapádnak!
Finnugor nyelvrokonainknál az a kis kétbetűs alapszó a cseremisz imádkozik és a mordvin felszentel jelentésű szavakban él tovább. Kezdetben varázsszó, bűvige lehetett, pogánykori áldozati szertartásokkal volt kapcsolatos. Elődeink a természetfölötti világgal próbáltak érintkezésbe lépni általa. Ősi emberáldozatok nyomait is őrzi, emlékük máig kísért legrégibb népballadánkban. A várépítők Kőműves Kelemenné mészbe kevert hamvaival állítják meg a folyton leomló falakat.
Emberáldozatról a Bibliában is szó esik. A Teremtő, hogy próbára tegye, fia fel-áldozását kéri Ábrahámtól, aki kész engedelmeskedni. Az Úr azonban nem akarja Izsák halálát, egy kost küld az áldozati oltárra, és angyalával üzeni… mivel egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait… Áldása szaporodást, bőséget, életet ígér.
Áldozók és áldozatok ma is vannak. A katasztrófák, háborúk számtalan áldozatot követelnek. Történelmünk során viszont hőseink feláldozták életüket a hazáért és a szabadságért.
Isten, az Ég vagy a Sors megáld jótetteink-ért, mi pedig hálával emlegetjük – áldjuk – égi és földi jótevőinket. Nemrég még általános volt vidéken az Isten áldását kérő adjonisten köszönés, és iszunk áldomást is sikeres üzletkötés után. Vörösmarty Mihály áldás értelemben használta, amit nemzetünk felemelésével érdemelhetünk ki. Köszönjük élet! Áldomásidat, / Ez jó mulatság, férfi munka volt! – idézzük szállóigévé lett sorait.
Áldott, akit-amit megáldanak. Ami javunkra, testi-lelki épülésünkre szolgál: bő termés, gyermekáldás, ünnep, béke.
A Bibliában a Teremtő megáldja az első emberpárt: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Áldása az élet fennmaradására vonatkozik, aminek feltétele a föld és az ember termékenysége.
Áldottabb vagy minden asszonynál…, köszönti Gábor angyal Jézus jövendőbeli anyját Lukács evangéliumában. Ez az Angyali üdvözlet, ami a kereszténység egyik legnagyobb Mária-ünnepe lett. Nálunk Gyümölcsoltó Boldogasszony néven szerepelt az egyházi szertartáskönyvekben és kalendáriumokban (március 25.). Ekkor végezték a gyümölcsfák oltását-szemzését is a gazdák, hogy biztosan megeredjenek és bőven teremjenek.
A Boldogasszony elnevezés a magyarokat térítő Gellért püspök leleménye volt. Egy feledésbe merült ősi anyaistennő nevével lopta be szívükbe Jézus anyját. Ünnepeihez templomi áldások, szentelések, búcsújárások mellett ősi szokások, hiedelmek is fűződnek.
A február 2-án, Gyertyaszentelőkor megáldott gyertyák a néphit szerint égiháborúk idején védenek a villámoktól, távol tartják a gonoszt, a haldokló kezébe adva mutatják a mennyekbe vezető utat.
Sarlós Boldogasszony (július 2.) az áldott állapotban lévő Mária rokonánál, a szintén gyermeket váró Erzsébetnél tett látogatásának ünnepe. Napjához az aratás szertartásos kezdete fűződik. Több vidékünkön templomi áldás után asszonyok vágtak először rendet az aranyló búzatáblákban. A szokás korábbi eredetét honfoglaláskori női sírokban talált sarlók igazolják. A Vizitáció (magyarul látogatás) legszebb középkori ábrázolása MS Mester remekműve, az egykori selmecbányai szárnyasoltár egyik táblája. (1605 k.)
Nagyboldogasszony, Mária mennybe-vitelének ünnepe augusztus 15-én van. Az Érdy-kódex szerint hazánkat ekkor ajánlotta oltalmába Szent István királ és ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé. Búcsújáró nap, sokfelé virágáldást tartottak, Szegeden mentaszentelést. Boldogasszony mentáját-füvét új ház alapjába, új pár ágyába, újszülött bölcsőjébe, holtak koporsójába, betegek italába tették az áldás és az ősi fűben-fában az orvosság hite végett. Ám alig hervad el Nagyboldogasszony virágkoszorúja, alig fogy el a szentistvánkor (augusztus 20.) megáldott újkenyér utolsó morzsája, itt terem Kisboldogasszony,Mária születésnapja. Kisasszonyként ismerjük, mert ősi hitvilágunk legtitokzatosabb szellemalakjának nevét is viseli. Búcsújáró, női dologtiltó nap volt, mint a Nagyasszonyé, de ha elmaradt az Egyed-napi rozs- vagy búzavetés, Kisasszonykor pótolták.
A vetés azonban férfimunka volt, nem úgy, mint a kétasszony-közi napok tennivalói: gyógyfüvek szedése, téli ruhák szellőztetése molyosodás ellen, tojások összegyűjtése (mert soká elállnak), és a párkeresés is, mert közeledik a szüreti lakodalmak ideje.
A honfoglalás után kereszténnyé lett magyarság sok mindent megőrzött őshitéből. Töredékei mondókákba, népi imádságokba, szokásokba épültek, ötvöződve a keresztény tanításokkal. Dícsértessél ó áldott víz… maradt fenn ezer évig szájról szájra szállva, mosdás közbeni imádságként az ősi áldás.
I. László törvénykönyvéből tudjuk, hogy a 12. század küszöbén még voltak, akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, de a lovagkirály enyhe büntetést szabott ki rájuk: egy ökör volt csak a bírság.