ISTEN HOZOTT

A civilizáció történetéhez szorosan kapcsolódik a vendéglátás. Az emberek kezdetben a természetfeletti hatalmaknak, isteneknek kínáltak áldozati ételeket a tisztelet és hódolat kifejezéseként. Napjainkban számos törzsi kultúrában az együtt elfogyasztott étel a barátság megerősítését, a jó viszonyt és egymás megsegítését jelképezi.

Négyezer évvel ezelőtt az egyiptomiak egy-egy jelentősebb esemény alkalmából vagy fontos vendég tiszteletére többórás lakomát rendeztek. Az ókori görögök és rómaiak pazar vendéglátással kápráztatták el a vendégeket, így növelték jó hírnevüket, egyben megmutatták, milyen gazdagok. Ahogy az ételek változatossága, a teríték igényessége, a felszolgálás módja egyre kifinomultabbá és látványosabbá vált, úgy lett egyre fontosabb társadalmi szerepe a vendéglátásnak. Szinte szertartás jelleget kapott, és időről időre különböző illemszabályok és divatok irányították.

A legtöbb vallás előírja az idegenek befogadását és megsegítését. Az ókori görögök főistenét, Zeuszt a vendéglátás és vendégszeretet isteneként Zeusz Xeniosznak is nevezték, mert megkövetelte minden ember megkülönböztetés nélküli vendéglátását. Mivel úgy hitték, az istenek időnként az emberek közé jönnek, igyekeztek mindenkit a legnagyobb tisztelettel fogadni, így nem fordulhatott elő, hogy a magát idegennek álcázó isten nem megfelelő vendéglátásban részesül. A házigazda először gondoskodott vendége kényelméről, és csak ezután illett kérdéseket feltennie. Sokszor a házigazda és a vendég kölcsönösen megajándékozták egymást, és a házigazda számíthatott rá, hogy fordított esetben őt is befogadják majd, menedéket kap, és kisebb-nagyobb szívességet tesznek neki. A görögöknél és rómaiaknál búcsúzáskor szokás volt zálogot cserélni, ami nemzedékről nemzedékre őrizte
a jó viszonyt.

A római házigazda kézfogással vagy írásban is megerősítette, hogy pártfogásába vette vendégét. A védelembe vett vendég politikai és jogi ügyekben is számíthatott a pártfogásra. A szerződést szentnek és öröknek tekintették.

A magánkapcsolatok mellett megjelent a vendéglátás hivatalos formája is. Az állam saját polgárainak védelmére és pártfogására kijelölt egy személyt az idegen államban, aki vendégét személyes és társadalmi ügyekben is segítette – akárcsak manapság a nagykövetségek. Fizetséggel nem, de annál nagyobb megtiszteltetéssel járt a tisztség.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)