A szerk.

IDŐJÁTÉK: JÁKÓB

IDŐJÁTÉK: JÁKÓB

Talán furcsa így, hosszú „ó“-val hősünk neve, de a Bibliában, pontosabban az Ószövetségben is így láthatod – s hát még milyen furcsa a története! Az ember azt se tudja, hol kezdődik és hol végződik – hogy nem a hős születésével, illetve halálával, az biztos. Nekünk legalább Jákób apai nagyapjáig kell visszamennünk az időben, Ábrahámig, akit a zsidók Istene kiválasztott, és minden jóval, termékenységgel, gazdagsággal ellátott. Aztán még próbára is tette engedelmes szolgáját, vajon csakugyan feltétel nélkül hisz-e benne. Egy napon felszólította: fogja egyetlen fiát, Izsákot, vigye a hegyre, és mint a bárányokat szokták akkoriban, áldozza fel. Ábrahám úgy tett, ahogy az Úr parancsolta. Az égőáldozathoz szükséges fával, késsel és a gyerekkel kaptatott a hegyre. Amikor Izsák megkérdezte tőle: hol az áldozatra való bárány, azt felelte: Isten majd gondoskodik róla. A hegyen megkötözte a fiút, már fogta a kést – az utolsó pillanatban egy angyali küldött kiáltott rá: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra… most már tudom, hogy istenfélő vagy“.

Nos, a hosszú életű Izsák negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette a szépséges Rebekát, de jobbnak látta titkolni, hogy a felesége – azt mondta mindenkinek: a húga. A titkolózás, hamiskodás, a különféle álcázás java azonban még eztán következik! Rebeka ikreket szült: Ézsaut és Jákóbot, de hiába rugdalóztak egyszerre anyjuk hasában – állítólag már akkor is „tusakodtak“ –, egészen egyszerre nem születhettek meg. Előbb a vörös és szőrös Ézsau látta meg a napvilágot, Jákób pedig oly gyorsan követte, hogy kezével a testvére sarkába kapaszkodott. Akárhogy is, Ézsau lett az elsőszülött, akit ezért a teljes apai örökség és áldás megilletett. Ám a vadászó és meglehetősen elvadult Ézsaunál Rebeka jobban szerette a szelíd, kedves és jóképű Jákóbot, s ezt bizony meg se próbálta leplezni.

Amikor az öreg, vak Izsák közel érezte halálát, behívta nagyobbik fiát a sátrába, és megparancsolta: fogja a fegyvereit, lőjön vadat, készítsen finom ételt, hogy egyen belőle, és megadja az áldást. Rebeka hallgatózott. Tudta, mi készül. Amint Ézsau elindult, Jákób nyájából levágatott két kecskegidát, elkészítette Izsák ízlése szerint, Jákóbra pedig ráadta Ézsau legszebb ruháját. Még arra is volt gondja, hogy kedvenc fia nyakát és kezét beburkolja a kecskegidák bőrébe, hogy olyan szőrös legyen, mint a bátyjáé. Jákób bement apjához, és azt mondta: „Ézsau vagyok, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Ülj fel hát, egyél a vadpecsenyéből, aztán áldj meg engem!“ Izsák csodálkozott, hogy Ézsau ilyen hamar elvégezte a tennivalókat, de még inkább csodálkozott azon, hogy Jákób hangját hallotta. Kérte, jöjjön közelebb, hadd tapogassa meg. Aztán csak hümmögött: különös, igen különös, hiszen „a hang Jákóbé, de a kéz Ézsaué“. Honnan sejthette volna, hogy még Jákób keze is álcázott? Különben is, amikor a fiú megcsókolta, érezte Ézsau ruhájának illatát. Elhangzott hát az áldás:

Népek szolgáljanak neked,
Nemzetek boruljanak le előtted!
Légy parancsolója testvéreidnek,
Boruljanak le előtted anyádnak fiai!
Átkozott lesz, aki átkoz,
Áldott, aki téged áld!

Képzelheted, mit érzett Ézsau, amikor megjött a frissen lőtt vaddal, elkészítette a legjobb falatokat, bevitte apjának, s meg kellett értenie, hogy a testvére megelőzte! Izsák pedig hallani se akart arról, hogy megváltoztassa az áldást. Hiába kérlelte sírva a torzonborz fiú, hogy valami maradék kis áldást mégiscsak kaphasson… valamit talán tartogatott neki is. Nem és nem. Erre – ahogy lenni szokott – Ézsau gyilkos bosszút forralt Jákób ellen. Rebeka jobbnak látta sietve elküldeni otthonról a kedvencet. Lábánhoz, a testvérbátyjához indította – „lakj nála egy ideig, amíg Ézsau haragja elmúlik!“. Hanem abból sok-sok év lett.

Jákób nyomban beleszeretett Lábán kisebbik lányába, Ráhelbe. A vonzódás kölcsönös volt, és a ravasz nagybácsi meg is ígérte, hogy ha Jákób hét évig szolgál nála, hozzáadja a lányt. Hanem a hét esztendei szolgálatot követően, amikor a fiatalok oly nagyon várták a lakodalmat, Lábán az idősebbik és kevésbé szép lányát, Leát öltöztette menyasszonynak. Így kellett tennie: nem adhatta előbb férjhez a fiatalabbat. A tetőtől talpig beburkolt Leát nem ismerte fel Jákób, csak másnap reggel, napvilágnál döbbent rá: becsapták. Lábán azonban lecsendesítette haragját. Minthogy akkoriban több felesége is lehetett a férfiaknak, elvehette a nagyon szeretett Ráhelt is.

kép | Gerrit Willemsz Horst: Izsák megáldja Jákóbot

Kapcsolódó segédanyagok: