Nacsinák Gergely András

HOZZÁVETŐLEGES NÉPMESE

HOZZÁVETŐLEGES NÉPMESE

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Aranypalotában élt egy réztó partján: színaranyból volt a vár minden tornya, kapuja, de még a pókhálók is a sarokban. Volt neki három leánya. A három… akarom mondani… no várjunk csak.

Így hirtelen nem vagyok egész biztos benne… mert ugye, most az jönne, hogy a szomszéd országban az ezüstkirály uralkodott, ezüsttrónonült ezüstpalotában,satöbbi, és neki meg három fia volt – vagy neki voltak a lányai, és az aranyos királynak meg… Ejnye, hát egész megkeveredtem… Akkor ki is indult lánykérőbe és hova?

Ezt a mesét még a nagyapámtól hallottam, ő meg, ha jól emlékszem, az övétől, de hogy is volt pontosan? Ne somolyogj, kedves Olvasó, nagyapám egészen öreg volt, amikor ezt a történetet mesélte, én meg egészen kicsike. Sokszor elmondta, de nem biztos, hogy mindig ugyanúgy; én is sokszor meghallgattam, de hol ezt a részletet eresztettem el a fülem mellett, hol meg amazt. Az ő vénsége és az én fiatalságom így adódik össze egy nagy tétovasággá: hogy melyik nemesfém-királynak milyen ivadékai voltak. Most aztán vakarhatom a fejem…

Annál is inkább, mert azt mondják, a szájról szájra meséknél minden fontos lehet, minden jelent valamit. Jöttek is nagyapóhoz a néprajzkutatók, és apróra kikérdezték, mert sok mesét tudott; és mivel sohase mondta el a történeteketkétszer ugyanúgy, félévmúlva megint jött egy tudós, tisztázni pár apróságot, és akkor megint meg lehetett kínálni őket pálinkával, amit nagyanyám úgy őrzött, mint a hétfejű sárkány. A tudósok azt akarták megtudni, hogy van a mese igazából, vagyis nagyapó hogyan hallotta az ő nagyapjától, mit jelenthet az egyik palota, mit a másik… Én meg az asztal alá bújva pukkadoztam a nevetéstől, mert tudtam, nincs olyan, hogy egy mese igazából. A mesék, hogy ne unják el magukat, mindig átalakulnak kicsit, új köntösbe bújnak minden egyes mesélésnél.

(A folytatás a nyári számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: