OLDÓ, KÖTŐ LÉLEGZÉS

Oldás és kötés – a két fogalom ellentétnek hangzik, de ahogy kimondjuk, mintha ki-be lélegeznénk. Az ellentét és a lélegzés a zene két fontos eleme.

Még az egyszerű népdalokban is nyoma van – mondjuk egy olyanban, amelynek első sorát a második lényegében folytatja, árnyalja. (Pl. A szántói híres utca / cimbalommal van kirakva, / ha még egyszer végigmegyek rajta, / nótát ver a csizmám sarka.) Az első sor zárt közlését a második ugyanakkora terjedelemben és hasonló zártságban hozza elénk. A harmadik sor dallamban, ritmusban eltávolodik, kinyitja a zenei gondolatot – oldja –, hogy azután a negyedik sor visszahozza az első kettő zártságát és motívumait – újra megkösse.

A klasszikus zeneszerzők műveiben hasonlót fedezhetünk föl, amikor egy téma szigorúbban szerkesztett formáját követően kalandozni kezd a dallam és a harmónia, egyre távolodik a téma zártságától, szabadabban fantáziál, míg végül visszatalál a kezdeti szerkezethez vagy megérkezik egy egészen másik témához, amelyik ismét keretek közé szorítottabb.

Azt hihetnénk, a zenében minden egyenlően fontos. Ha így volna, nem pihenhetne meg a hallgató füle. Amikor történetet mesélünk, abban is vannak a megértéshez nélkülözhetetlen közlések, adatok, majd szabadabb kitérők. A zene oldottabb szakaszaiban, amelyek a zártabb szakaszok között hallhatók, a hangszeres zenész olykor sokkal több hangot játszik, mint a kötöttebb részekben, mi mégis egy kis pihenőt kapunk. A zene talán a lelki hátteret festi, eljátszadozik a téma elemeivel, hangnemek között vándoroltatja azokat, mi pedig lassacskán megérünk megint a kötöttségre, új, lényeges információ befogadására.

Keresd meg YouTube-on Mozart [ejtsd: mócárt] Kis éji zenéjének harmadik tételét, a menüett nevű francia táncot. Előbb eljátsszák a témát, ami a ¾-es lüktetésben nyolc ütemnyi. Ezt megismétlik, majd azt halljuk, hogy nem negyedekben lépdel tovább a zene, hanem feleakkora ritmusértékekben, egymás melletti hangokon föl-le kúszik. Négy ütemen át pihenteti figyelmünket, aztán visszatér a már hallott menüett-téma. Ezt is megismétli, s akkor már egészen más téma lép elénk. Ebben nincsenek ugyan hangközugrások, de zárt egységet érzünk. Mintha egy képet keretben látnánk. Ez is kétszer megy le egymás után, s megint érkezik egy rész, amilyet az előbb pihenősnek érzékeltünk. Kicsit mintha homályosabbá válna a kép, de négy ütem múlva újra halljuk a második karakteres témánkat. S ennek ismétlése után megint az első, már az előbb leírt kezdő formarész szólal meg.

Kötés és oldás valósul meg a disszonanciák és konszonanciák viszonyában is. Ha bizonyos hangközöket éneklünk vagy hangszeren játszunk, nyugalmat érzünk, más viszonylatokban feszültséget tapasztalunk, s alig várjuk, hogy az feloldódjék egy nyugalmas hangzatra. A feszültnek érzett a disszonáns (nem jól együtthangzó), a kellemes, megnyugtató a konszonáns (jól együtthangzó).

Többtételes zeneműveknél a tételek között is kialakul kötöttebb és oldottabb érzetet keltő kapcsolat. A feszesen ritmikus, gyors tétel után jólesik feloldódni a szép, dallamos lassúban. Egy drámaibb – tehát karakterek ütközését megjelenítő – tétel után megmerítkezünk az elnyugtató, oldó líraiban.

Így lélegzik tehát a zene kicsiben és nagyban. Oldódik és megkötődik. Lekötődik és feloldódik.