MUZSIKA ÉS MASINA
Zene és gép – első hallásra ellentétben állnak. A zene a lélekből fakad. Ha gépiesen játszik valaki, az zavaró és unalmas lehet. Át kell lelkesíteni a hangokat, attól szól szívből. De ha nem énekelünk, hanem hangszeren játszunk, már valamilyen gépet tartunk a kezünkben. Az orgona vagy a zongora bonyolult szerkezet, és a hegedű műszaki titkai is nehezen fejthetők meg. Tudjuk, hogy a vonó szőrével érintjük a húrt, bal kezünkkel a húrt lenyomva képezzük a hangmagasságot, de még a mai hegedűkészítők sem tudják utánozni több száz évvel ezelőtti nagy elődeik, például a világhírű Stradivari [ejtsd: sztradivári] mesterségbeli tökélyét. A hangszer szó több idegen nyelven azonos a szerszám jelentésű szóval, a latin instrumentumból ered. Eszközként is fordíthatnánk vagy a zene megszólaltatására használt szerkezetként.
A huszadik század hajnalán létrejöttek olyan hangszerek is, amelyek már gépi módon szólaltathatók meg, például elektromos áram segítségével. Ezek kezdetben csak színezték az együttesek hangzását, de a század közepére az elektronikus zene önálló műfajjá vált. A későbbi szintetizátorok az élő elektronikus zene világában arra szolgáltak, hogy az énekelt vagy hangszeres hangokat akár a felismerhetetlenségig elváltoztassák vagy épp visszajátsszák, és ezzel sokszólamúvá alakítsák a zenét.
Nemcsak a hangkeltésben, hanem a hangrögzítésben is fontos szerepet játszottak a gépek. Ugyancsak az 1900-as évek elején kezdtek hangfelvételeket készíteni. Eleinte fonográftölcsérbe énekeltek – így gyűjtötte a népdalokat Bartók Béla és Kodály Zoltán is. Majd kezdetleges mikrofonokkal vették fel a kor híres énekeseinek, közkedvelt fúvószenekarainak produkcióit. Az ebből készült hanglemezek sistergő hangja mögül alig hallatszott a muzsika, a hangrögzítés újdonsága azonban lenyűgözte az embereket, ahogy az első zötyögő autók is csodaszámba mentek, amelyeket ma tragacsnak neveznénk. A hanglemezek egy-egy oldalára néhány perc zene fért. Nekem még volt olyan felvételem, amelyen Beethoven [ejtsd: béthóven] Ötödik szimfóniája 8 lemezre fért el! Később feltalálták a mikrobarázdás lemezt, amelyen már egyetlen korongon kiadható volt a mű. A II. világháború után kísérletezni kezdtek a sztereó hangzással, amellyel a hangszereket több irányból lehetett hallani, tehát a hegedűket balról, a gordonkákat jobbról, a fúvósokat szemből, ahogy a színpadon ültek. 25–30 évvel később már digitális technikával vették föl a zenét, s létrehozták a digitális hanghordozót, a CD-t is. Az ezredforduló idején a képfelvétel hozzáadásával összenőtt, amit egy évszázaddal korábban szétszakítottak: DVD lemezen úgy hallgathattunk-nézhettünk hangversenyeket, mintha ott lennénk a koncertteremben. Ám ez lett a legrövidebb életű hanghordozó, hiszen ma már szinte mindent az interneten keresünk, jó vagy akár kevésbé jó technikai minőségben, de könnyen hozzáférhetően.
Bartók az 1930-as években még nem volt hajlandó rádión zenét hallgatni, hiszen az meg sem közelítette az élő hangzást. Vajon ma örömmel használná a YouTube-ot?