DALLAM TÜKÖRBEN
Unokatestvérem kislány korában egyszer tojást kért uzsonnára, de nem örült a rántottának, és némi hisztivel – amilyet ti bizonyára nem ismertek – tükörtojást követelt. Nagymama térült-fordult, behozott egy asztalra állítható tükröt. „Most már tükörtojás” – mondta, és Magduskajóízűen befalta a tükrözött rántottát.
Vajon lehet a zenét tükrözni? Úgy nem, mint a történetben a tojást… De a dallamok tükrözését már nagyon régen feltalálták a zeneszerzők. Johann Sebastian Bach [ejtsd: johann szebasztian bah] a 18. században írta hatalmas művét, A fúga művészete című 19 tételes alkotást. A fúga olyan zenei forma, amelyben az egyik szólam bemutat egy témát, amelyet a másik szólam leutánoz. Vagy hangról hangra, vagy majdnem hangról hangra, éppen csak annyi változtatással, hogy jobban beleférjen a zenei hangnembe. Azután egy másik szólamban érkezhet megint a téma, s az előbbi minta szerint válaszul a kísérő változat. Közben persze mozognak a szólamok, hiszen, ha csak a téma hangjait hallgatnánk, az hamar unalmassá válna. Fontos, hogy a hangok kavargásában megéhezzünk a téma újbóli megjelenésére. Ez a téma:
A sorozat egy másik fúgájában így halljuk viszont:
Jól látható, hogy ez a dallam középső hangjára tükrözi az eredeti témát. Ha meg is hallgatjátok ezt a részt, érdekes elgondolkozni, hogy másnak érzitek-e az eredeti téma hangzását, illetve a tükörfordítást. Ha csak a kottát nézitek, talán nem találtok jelentős különbséget, túl azon, hogy fordítva mozog a dallam. De vajon más hangulata van-e attól, hogy elsőre a legmélyebb hangról kapaszkodik fel a dallam, másodjára pedig a legmagasabb hangról gurul vissza?
A téma tükrözését nem Bach találta ki, már korábban is játszottak ezzel zeneszerzők. Azért tőle hozom a példát, mert az egymást utánzó szólamokból álló, többszólamú zene mintegy kétszáz éves fejlődése Bachnál, és éppen A fúga művészetében ér csúcspontjára.
A huszadik századi, játékos kedvű zeneszerzőknél is találkozunk tükörfordítással. Sőt, az is elfordul, hogy a dallam hátulról előre is végigjárja az útját, ezt nevezzük rákfordításnak. S ugye, kitaláljátok, hogy azt is lehet tükrözni, úgy pedig már létrejön a rák-tükör (vagy tükör-rák) fordítás is.