AZ ÁLLANDÓSÁG KÁPRÁZATA
Hallottál már változatlan zenét? Próbáljuk ki! Énekelj egy hangot! De vigyázz, nehogy hangosítsd, vagy halkítsd, mert az már változás! Hát igen, ez nem fog menni, elfogy a lélegzeted. Sebaj, keress valamilyen hangszert! Ha furulyát vagy más fúvós hangszert fújsz meg, szintén addig tudod csak tartani a hangot, amíg bírod levegővel. Ha hegedűn, gordonkán próbálkozol, előbb-utóbb a vonó végére érsz, és óhatatlanul újra kezded a hangot, tehát máris változott valami. Ha leütsz egy billentyűt a zongorán, megpengeted a gitárt, az magától elhalkul. Mégis kifoghatsz rajtam: nyomj le egy billentyűt az orgonán. Amíg tartod, az elektromosságnak köszönhetően szól. De mond valamit? Szép? Érdekes? Nem, gépies.
Valaminek történnie kell a hanggal, hogy zenének nevezhessük. Például ritmizálhatjuk. Megszakítjuk, újra indítjuk. Izgalmat fejezhetünk ki, feszültséget, feszességet, lassulást, elernyedést. De ez már változás! És ez még mindig nem elég. Vágyunk más hangmagasságokra, különböző lépésekből, ugrásokból születő dallamokra, színező, értelmező hangzatokra, harmóniákra. A harmóniák változása már mélyebb történéseket rajzol ki. Erőt, vidámságot, gondterheltséget, bánatot, szívet melengető vagy facsaró hangulatokat. Ha ugyanaz a dallam egy oktávval följebb kerül, látszólag azonos marad, ugyanúgy szolmizálhatjuk, mégis mást jelent, mert más színe lesz, és már ahhoz viszonyítva érzékeljük, ahogyan korábban hallottuk. Mintha előbb az erdőben sétálnánk, azután egy magasabb pontról látnánk az erdő fáit.
Találj ki egy kis történetet. Próbáld meg egyetlen hanggal eldúdolni. Persze, vehetsz levegőt, ha tartod a hangot, erősítheted, halkíthatod, kis szünetet iktathatsz be, s utána újra indíthatod a semmiből, vagy éppen durván megnyomhatod az elejét.
A fontos, hogy valahogyan illusztráld a történeted. Biztosra veszem, hogy hamarosan nem ugyanazt a hangzót énekeled már. Mondjuk, ha u magánhangzóval kezded, hogy sejtelmesen sötét legyen, ki fogod fényesíteni á-ra, esetleg kicsit visítasz í-n. Ez is változás, a hang színe más kifejezésre tér át. Mintha valakire némán ránéznél, egyszerűen, ahogy mindig nézel, majd egyszerre kerekebbre nyitnád a szemedet, szúrósabbra, szigorúbbra váltanád a nézésed, aztán meg elmosolyodnál. Ugyanaz a szempár néz, de sokfélét fejez ki anélkül, hogy egyetlen szót is mondanál.
Ha a zene szüntelen változások sorozata, talán nem is lehet változatlanságot érzékeltetni benne? Dehogynem! Csak meg kell komponálni a „változatlanságot”. Richard Wagner [rihárd vágner] A Rajna kincse című operájának kezdetén percekig (az hosszú idő egy zenedarabban!) egyetlen Esz-dúr akkordot játszat a zenekarral. Az állandóságot azzal érzékelteti, hogy az akkordot belülről finoman mozgatja. Állunk a Rajna partján, látjuk a nagy, hömpölygő folyót, de csillámló hullámtaréjait szinte állóvízként érzékeljük. Noha közben jól tudjuk, hogy mozgás van benne, hullámok sodornak mindenfélét, halak úszkálnak a mélyben. De hiszen, ha mozdulatlanulállunk, akkor is működik a szervezetünk, dobog a szívünk, keringeti a vért, nyelünk, lélegzünk.
Az állandóság káprázat. A változás az élet – így a zene is.