HÉTSZÍNFEJ

A barlang előtt üldögéltek: a királyfi meg a Hétszínfejű Sárkány, és limonádét kortyolgattak öblös pohárból. A táltos paripa távolabb legelészett. A domboldalt figyelték, a roskadozó szőlőtőkéket és a messze lent elterülő Mesevilágot.

– Mihez kezdjek veled? – kérdezte a királyfi.

A sárkány megvonta szárnyát, megvakarta Vörösfejet, aztán a másik vöröset is, aki Fehérfej volt, csak érzékeny pikkelyei leégtek a napsütésben.

 

 

– Ha tudom, hogy ez lesz belőle – szabadkozott Zöldfej –, csendesebb lettem volna.

– Jó, mindegy már – sóhajtott a királyfi. – Megtörtént. Bömböltél, én meg útnak indultam a palotából.

– Tényleg ne haragudj! – mondta Fehérfej. – A forróságra érzékeny vagyok, amúgy is eléggé fejfájós, és ugye, hét fejjel hétszer gyakoribb, és…

– Hagyd már abba, a végén az én fejem is megfájdul. Fájt, ordítottál, jöttem. Eddig tiszta sor. De nincs semmi, amiért megbüntethetnélek?

A sárkány bűntudatosan lesütötte a szemét.

– Semmi.

A királyfi a szája szélét rágcsálta és a varázs-kardjával babrált.

– Én jó vagyok – magyarázta. – Csak gonoszakat büntethetek. Te nem vagy gonosz. Limonádét kevertél nekem. Most akkor mit csináljak?

– Menj haza! – mondta Kékfej. – Mondd el az igazat!

– Nem lehet – csóválta fejét a királyfi. – Nem mehetek vissza a palotába, amíg meg nem büntettem a gonoszt. Kalandok is kellenek. És kardozás. Ez a szabály.

– Belezavarodtam – szólt közbe Feketefej.– Ha jó vagy, hogyan büntethetsz?

– Hát, nem is tudom. Furcsa… Az az igazság, hogy ez az első utam. Azt hittem, egyszerű lesz, jön a gonosz, legyőzöm. Erre pont beléd botlok. Egyáltalán, milyen sárkány vagy te?

– Sokszínű – mondta Aranyfej. – Feketefej szereti a csillagokat. Pirosfej a pipacsot, Kékfej tájképeket fest, Zöldfej szőlőt művel, én történeteket találok ki. Fehérfej szereti a felhőket. Narancsfej meg… Ő folyton alszik, ahogy most is. Persze a bátyám, Tizenhatfej sokkal vadabb…

– Tizenhatfej? Vadabb?

– Igen, ő egészen gonosznak mondható, királyfikat eszik és…

De a királyfi már fel is pattant a nyeregbe és elvágtatott. Porzott utána a domboldal.

– Tizenhatfej? – kuncogott Zöldfej.

– Csak úgy kitaláltam – mondta Aranyfej. – Annyira meg akart büntetni valakit.

– Remélem, nem kell sokat lovagolnia, míg ráakad a gonoszra – aggodalmaskodott Feketefej.

– Vagy igen – tűnődött Kékfej. – Esetleg belátja, hogy nem a büntetés a megoldás.

– Ez nekem magas – legyintett Fehérfej. – A poharát se mosta el.

– Majd elmosogatjuk – mondta Pirosfej. – Meleg van. Be kellene menni a barlangba, mielőtt megint megfájdul valamelyikünk.

Narancsfej lustán kinyitotta a szemét. Ásított.

– De szépet álmodtam. Történt közben valami?

– Semmi különös – dünnyögte Aranyfej. – Semmi különös.

Mesemondó | Horgas Judit

Hangos Szitakötő