fbpx
Laczik-Pintér Edit

HÁZTŰZNÉZŐ

HÁZTŰZNÉZŐ

Torday Tódor, a bércbereki mező neves hegedűművésze bánatosan ücsörgött a százszorszép húsos, zöld levelén. Hiába próbált elaludni, nem jött álom a szemére. Míg a csillagos égboltot bámulta, akkorákat sóhajtozott, hogy egészen beleszédült.

– Nem hagynád abba? Szeretnék aludni! – kukucskált ki egy fűcsomó alól a rózsabogár.

– Ne haragudj, nem akartalak zavarni! Csak olyan rettentően magányos vagyok!

– Te, magányos? Hisz ezrek rajonganak érted!

– Mégis egyedül maradtam – búslakodott Tódor.

– Hogyhogy nem találtál még feleséget magadnak?

– Ó, ha tudnád mennyi jelentkező akadt! Például a hétpettyes katicabogár. Két hétig minden előadásomon az első sorban ült, piros ruhában. De csak a zenekaromba akart bekerülni. Az ördöglepke meg arra számított, hogy bejuttatom a híres Pillangó Balett tánckarba. Néha azt kívánom, bárcsak ne lennék híres!

– Talán… – töprengett a rózsabogár –, talán kereshetnél magadnak feleséget álruhában!

– Álruhában? Mégis mire gondolsz? Öltözzek szarvasbogárnak?

– Jaj, dehogy! Felvehetnél egy kopott ruhát, a fejedre szalmakalapot tehetnél. Úgy festenél, mint egy szegény vándortücsök!

– Hm, nem is rossz ötlet! Köszönöm, barátom! – veregette meg Tódor a rózsabogár vállát,
azaz szárnyát.

A reggeli nap sugarai épp csak megcirógatták a pitypangok sárga bozontos fejét, amikor Tódor útnak eredt. Olyan izgatott volt, hogy még reggelizni is elfelejtett. Hamarosan nagyokat kordult a gyomra az éhségtől. Bekopogott az első házikóba, ami az útjába esett.

– Kotródj innen, te csavargó! – rivallta a gyöngyházlepke.

– Mit képzelsz, tán befogadok egy idegent a házamba! – ripakodott rá a smaragdbogár.

– Na, tessék! Megint egy naplopó tücsök! – csapta be az ajtót a hangya.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: