HANGOK VENDÉGSÉGBEN

Beszédben, írásban gyakran idézzük mások szavait, gondolatait. Ezt tehetjük egyenesen, így: A bátyám azt mondta: „Ha holnap is bekened fogkrémmel a párnám, megverlek!” De idézhetjük csak a tartalmat is: A bátyám azt mondta, ha holnap is bekenem fogkrémmel a párnáját, megver. Gyakran hivatkozunk költők, írók, tudósok munkáira, és szó szerint idézünk tőlük mondatokat. Ilyenkor illik, sőt jog szerint kötelező is megneveznünk, kinek melyik művéből veszünk át gondolatokat, hiszen idegen tollakkal nem ékeskedhetünk.

Vajon a zenében is lehet idézni? S ha igen, a zenetörténetben mindig is előfordultak idézetek?

Régebbi korokban, a reneszánszban és a barokkban megesett, hogy akár egész művet is átvett a zeneszerző, s átírta más hangszerre – talán a leghíresebb példa erre, hogy Johann Sebastian Bach (ejtsd: johan szebasztyian bah) olasz kortársa, Vivaldi egyes műveit tette át hegedűről csembalóra, de ez nem idézet, hanem áthangszerelés, átdolgozás. Az is gyakori volt, hogy egy zenei témát vett át valaki, és arra változatokat, idegen szóval variációkat írt. Ám ez sem idézet. Az igazi idézet Ludwig van Beethovennel (ejtsd: ludvig fan bétóven) kezdődik. Az ő 32 zongora-szonátájából az utolsó előttiben, az 1822-ben írt Asz-dúrban feltűnik Bach János-passiójából az Elvégeztetett kezdetű ária, amely Jézus halálát gyászolja. Persze, az Asz-dúr zongoraszonáta nem Jézusról szól, s hogy pontosan miről, azt nehéz volna megmondani. Ha egy hangszeres mű címe nem igazít útba, ha nem követhető benne elmesélhető történet – tehát ha nem program-zene –, akkor a „mondanivalót” nem lehet pontosan meghatározni. Ez a konkrét és felismerhető idézet a mű hangulatának megteremtésében fontos szerepet játszik. Egyszerre irányítja a hallgató figyelmét Jézus szenvedéstörténetére és a zeneszerzők legnagyobbjának tartott Johann Sebastian Bachra. S persze az ária részlete zongorára átírva szólal meg, nem pontosan úgy, ahogyan viola da gamba és orgona kíséretével, énekhangon ismerjük a passióból.

Beethoven ezt a művét már a 19. században írta, amikor a felvirágzó romantika szelleme elhozza a zenében az idézetek korát. Robert Schumann (ejtsd: súmann) például úgy zenésítette meg Heinrich Heine (ejtsd: hejnrih hejne) A két gránátos című versét, hogy a francia harcos hősi halálához kapcsolta a híres francia forradalmi indulót, Franciaország mai himnuszát, a Marseillaise-t (ejtsd: marszejjez). Ezt a jelképet több zeneszerző is felhasználta.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)