SALAMON NEM AKAR JEGESMEDVE LENNI
Salamon elégedetten süttette magát a nappal. Tiszta volt és jó illatú, a csipesz erősen tartotta, de nem okozott neki fájdalmat, a szél kellemesen ringatta. Csak az zavarta, hogy sehol nem látta Dömötört. Hiába pásztázta tekintetével a szárítkozó zoknikat, az ikertestvérét nem tudta felfedezni közöttük.
– Na, majd a gombócozásnál összefutunk – nyugtatta magát.
Aztán mind lekerültek a szárítóról, de hiába fogyott körülötte a rokonság, a testvére nem lett meg.
Salamon azért sem csüggedt el. Hiszen Dömötör olyan szuper zokni volt! Sosem csúszkált el, nem törte fel a lábat, és nem látszott meg rajta a kora sem: elegáns fehér volt, legalábbis mosdás után. És nem akadt rajta egy aprócska szakadás sem. Bizonyára máris nagy erőkkel keresik!
Salamon hosszú órákat töltött a kanapén, a kutatóexpedícióban bízva. Későn aludt el, és amikor felébredt, sosem látott páratlan zoknik vették körül.
– Nézzétek, micsoda szemrevaló fuszekli került közénk! – lelkendezett egy harsányrózsaszín bokazokni.
– Mesélj nekünk valamit! – csimpaszkodott bele néhány akaratos kis bébizokni.
– Mi újság a nagyvilágban? – dörmögte barátságosan egy kopottas, a sarka helyén tátongó lyukat viselő férfizokni.
Salamon azonnal tudta, hogy a világnak abba a titokzatos fiókjába jutott, ahova az egyedülálló zoknikat száműzik. Tessék, eddig ő nem találta Dömötört, erre most ő is elveszett!
Egészen belesajdult a szíve a dologba. Hiszen világéletében szeretett jönni-menni, szaladgálni, na meg rúgni a labdát! És most itt kell leélnie a hátralévő életét, haszontalanul, unatkozva, a családja nélkül!
– Ne legyél olyan szomorú – vigasztalta egy szivárványszínekben pompázó lábtyű. – Szegről-végről mi is rokonok vagyunk. Hidd el, ha nem is mehetünk sehova, azért egész jól mulatunk majd!
Salamonnak a lábtyű kedves hangjától, meg a sarkatlan zokni biztató tekintetétől kicsit jobb lett a kedve. Ám amikor a páratlan zoknik egymás szavába vágva elkezdtek rémtörténeteket mesélni, megint rátört a honvágy. Különösen akkor érezte ezt, amikor előadták neki a Fehér Zokni legendáját, aki kijutott ugyan a páratlan zoknik fiókjából, de csak azért, hogy odakint zoknijegesmedvét készítsenek belőle.
Másnap egy kéz kihúzta a fiókot és megragadta Salamont. Szegény erre keservesen ordítani kezdett.
– Nem akarok zoknijegesmedve lenni!
– Már miért lennél te jegesmedve? – szólalt meg a szomszédos kézben egy csodálkozó hang, amitől Salamonnal megfordult a világ.
– Dömötör! Hát te hol kallódtál eddig?
– Beszorultam a tornacsuka orrába. Idáig tartott, hogy kijussak. És most szeretnék egy legalább negyvenfokos fürdőt venni.
– De csak velem együtt! Nem szeretnélek megint szem elől veszíteni – felelte Salamon.
– De hát te patyolattiszta vagy – mutatott rá Dömötör a kétségtelen tényre.
– Ennyi viszontagság után – legyintett Salamon – a lelkemnek kell a pancsolás.
Aztán csak forogtak a mosógépben, és közben a stratégiát tervezgették a következő focimeccsükre.