Csongor bajba kerül
Csongor, a csap rettenetesen szégyellte magát, ámbár nem is tehetett az egészről. Igazán senki nem mondhatja, hogy neki kellett volna elzárnia saját magát! A felelősök már megfürödtek és pizsamában üldögéltek a nappaliban. Ott viszont olyan hangerőn kiabált a tévé, hogy észre sem vehették, milyen kínos helyzetbe került szegény Csongor. Aki pedig szorította, szorította, de minden hiába, a csöve végén csak kibukkant az első vízcsepp. Kibukkant és körülnézett. Tiszta a levegő, kiáltotta a többieknek, majd nagy bátran a mélybe vetette magát. Óriásit csattant a kád alján. Őt követte a második vízcsepp, aztán jött a harmadik, a negyedik és így tovább. Szép sorjában, szép ütemesen, csatt-csatt meg kopp-kopp.
Az első vízcseppek összekapaszkodtak odalent, úgy várták a többieket. Nagyon elszánták magukat a rosszalkodásra! Csongor meg csak nézte döbbenten, ahogy a tócsa egyre növekszik alatta.
Már nem is tócsa volt, inkább tó. Aztán tenger lett belőle. A fürdőszoba plafonján lakó kaszáspók egyre ijedtebben figyelte a történteket.
Csongor végre magához tért, odakiáltott a kádnak:
– Karolina, segíts!
Karolina, mivel a dugót egyedül mégsem húzhatta ki a lefolyóból, megpróbált megnőni, hogy elférjen benne a tenger. Addig-addig nyújtózkodott, amíg csak repedezni nem kezdett rajta a zománc.
– Nem bírom tovább! – kiáltott fel kétségbeesetten. A hullámok ekkor átcsaptak Karolina szélein. El is áztatták a fürdőszobaszőnyeget.
Az persze felháborodott:
– Na de kérem! Hiszen épp, hogy meg-száradtam!
És a szemtelen vízcseppek még ekkor sem elégelték meg a dolgot: már nem is tenger akartak lenni, hanem valóságos óceán! Olyan, amiről a tankönyvek is megemlékeznek! Sem a pók ijedt pisszegése, sem Csongor kétségbeesett könyörgése nem hatotta meg őket.
Élt Karolina szélén egy kék műanyaghajó, bizonyos Jakab. Ő – pedig szerette, ha csapkodnak körülötte a hullámok – megelégelte a vízcseppek esztelen tombolását. Felhúzta a horgonyt és vész-jeleket adott le a Karolina túlsó szélén fészkelő gumikacsáknak. Azok rögtön a vízbe vetették magukat és a gyerekszoba felé vették az irányt, hápogva, ahogy a torkukon kifért.
Jakab eközben a nappali felé száguldott. Az előszobában meglátott egy pár meghökkent gumicsizmát. Rájuk kiáltott, hogy ne lacafacázzanak, inkább kövessék! Még épp időben érkeztek, mert a hullámok már az elképedt kanapé lábait nyaldosták.
A veszélyt végül sikerült elhárítani: aznap mégsem született új óceán. Csongort elzárták, Karolina dugóját kihúzták, a szétszaladt vízcseppeket összegyűjtötték, a vérig sértett fürdőszobaszőnyeget is kiszárították. A gumikacsák és a műanyaghajó kitüntetést kaptak, a pók hosszú beszédben ecsetelte bátorságukat.
Aztán másnap is eljött az esti fürdés ideje. Csongor érezte, hogy megint nincs teljesen elzárva. Nagyot, haragosat szisszent, mire a gumikacsák észvesztő hápogásba fogtak, Jakab megszólaltatta a hajókürtjét, a fürdőszobaszőnyeg látványosan felpöndörödött, a pók mind a nyolc lábával kaszálni kezdett a levegőben.
És ezt addig folytatták, amíg valaki rendesen el nem zárta a csapot.