A BÁBAKALÁCS BALESETE
A gazdasszony kertjében különleges időjósok laktak. Olyan virágok, amelyek
előre jelezték az időjárás változásait. A százszorszép és a szártalan bábakalács például megérezte, ha eső közeledett. Ilyenkor szirmaikat bezárva visszavonultak. A terebélyes harangvirág úgy jelezte a rossz időt, hogy virágait lefelé fordította. Ez a remek meteorológiai szolgálat hosszú idő óta működött már a kertben, sokat segítve ezzel a gazdasszonynak. Ha a friss levegőn akart ruhákat szárítani, előtte mindig megnézte, mit jeleznek a virágai az időjárás alakulásáról. Indulás előtt is mindig rájuk pillantott, hogy tudja, kell-e esernyőt vinnie magával.
Egyszer azonban, minden előjel nélkül, hatalmas szél kerekedett a kertben, és nagy erővel rázta meg a virágokat, letépkedte leveleiket. Az alacsony termetű, szártalan bábakalács – nevével ellentétben – rövid szárával próbálta tartani magát. Először csak fehér, fénylő szirmait keverte meg a szél, később nagyobb baj is történt: rázuhant egy hatalmas labdarózsa. Éppen virágjának közepébe, szalmasárga fészektányérjára esett. A szártalan bábakalács nagyon megijedt, a kerti virágok pedig aggódva kérdezgették tőle:
– Jól vagy? Nem sérültél meg?
– Azt hiszem, nem… csak olyan furcsán érzem magam.
– Szóljunk gyorsan az orvosi székfűnek! – kiáltották a virágok, és már siettek is
a segítségért.
A székfű egy-kettőre megérkezett, és megvizsgálta a bábakalácsot.
– A száracskád nem sérült, és úgy látom, a szirmaid is épen maradtak. Talán csak a nagy ijedtség vagy az ütés okozta a rosszullétet. Pihenésre van szükséged.
A bábakalács szót fogadott, és a furcsa érzések lassan valóban megszűntek. Ám a kis virág a balesetben elvesztette időjósló képességét. Ettől nagyon elszomorodott, de a barátai nem hagyták cserben. A tearózsa gyógyító italt permetezett rá, az ibolya üdítő illatával próbált kedveskedni, de semmi nem változott.
– Olyan haszontalannak érzem magam – panaszkodott a bábakalács –, már a gazdasszony sem számíthat rám.
– Ne aggódj – vigasztalta a bókoló csillagvirág –, biztosan visszatér a jósló erőd.
– De hát így semmire sem vagyok jó!
– Még hogy semmire sem vagy jó?! Én úgy hallottam, régen a lovak nyakába akasztottak, mert elmulasztottad a fáradtságukat. Talán tudnál tenni valamit hajnalkáért is. Szegény minden reggel olyan korán kel, és egész nap álmos.
A bábakalács nagyon örült a megbízásnak. Szirmai egyszeriben kifényesedtek. Sőt, reggelre már abban is biztos volt, hogy hamarosan esni fog.