GEKKÓK ÉS KÍSÉRTETEK

Derült, nyári éjszaka volt. Hóbort professzor és gyerekei a teraszon üldögélve várták, hogy teljesen besötétedjen.
– Én már látom a Marsot!
– Nem, az a Jupiter lesz. A Mars kisebb és vöröses fényű.
– Honnan tudod, hogy bolygó egyáltalán?
– Nem látod, milyen alacsonyan helyezkedik el a látóhatár fölött?
– Éppen te mondod, Alíz, hisz még a nagy nyári háromszöget sem találod meg!
A professzor megelégelte a vitát.
– A legjobb lesz, ha megvizsgáljuk. Ki segít felállítani a távcsövet?
Hárman felugrottak, csak Lujza maradt a teraszon. Fanni a távcsövet készítette elő, Alíz a csillagászati atlaszt nézegette, Kristóf az állványt hozta és zseblámpát keresett. Egyszer csak
sikítást hallottak a terasz felől.
– Lujza! Mi történt?
– Valaki járkál a kertben. Hallottam, ahogyan motoszkál a sötétben. Mintha elszaladt volna mögöttem, de amikor hátrafordultam, senkit sem láttam.
– Biztosan szellemek, Lujzi, nem vettél észre valami halványzöld derengést? Nem érintett hideg kéz, itt, a nyakadnál…
– Maradjunk inkább csendben egy percre, hátha mi is meghalljuk – intette le Kristófot a professzor.
– Ott van, egy gyík, nézzétek!
– Dehogy gyík, gekkó – mondta Kristóf, és gyors ugrással a plafonon csüngő gekkó mellett termett, hogy rávilágítson a zseblámpával.
(A folytatás a nyári számban olvasható)