FÖLÖSLEGES VONZALOM? FELESLEGES UTÁLAT?

Talán már veled is előfordult, hogy valakit a legszívesebben messzire elkerültél volna, míg másnál az első perctől érezted, hogy rokon lelkek vagytok. Sok tényezőn múlhat ez az érzés. Nagyrészt azon, amit az illető mond és ahogyan viselkedik. De az is lehet, hogy tetszik az öltözködése, és ezért máris hozzád hasonlónak gondolod. Lehet, hogy a mosolya, a kézmozdulatai vagy a parfümje illata emlékeztet valakire, akit kedvelsz, vagy éppen egy olyan emberre, akivel nincs jó kapcsolatod. Megeshet, hogy a véleményed akkor sem változik, amikor jobban megismered a másikat, de néha az is kiderül, hogy az első megérzéseid teljesen tévesek voltak.

A rokonszenv kialakulását a másik ember beszédmódja is befolyásolhatja. Előfordulhat, hogy a hangképzését furcsának, szóhasználatát szokatlannak tartod, ezért ellenérzéseid támadnak, másé pedig ismerősnek, megnyugtatónak tűnik, így őt könnyebben megkedveled. Csecsemők viselkedését tanulmányozva a tudósok úgy találták, hogy már a kisbabák is felismerik, ha valaki a környezetükben a szokásos kiejtéssel beszél, és azokra többet is mosolyognak. Az ismerősséget vagy a szokatlanságot később is észleljük, de általában nem tudatosítjuk magunkban.

A nyelvet nem mindenhol használják egyformán: például nem teljesen ugyanazt a magyar nyelvet beszéli minden magyar anyanyelvű ember. Nemcsak azoknak a beszéde eltérő, akik másik ország területén, például Amerikában vagy Szlovákiában élnek, és hat rájuk az angol vagy a szlovák nyelv. Bárki más nyelvhasználata különbözhet Magyarországon is, még akkor is, ha hasonló életkorúak vagy végzettségűek. Noha egy balatoni és egy alföldi magyar gond nélkül megérti egymást, lehet, hogy néhány hangot máshogyan ejtenek, vagy másképpen fejezik ki magukat. Valaki levetkőzik, valaki leöltözik; valaki hegyezőt, valaki pedig faragót használ; a haza kell mennem kifejezés lehet haza kellek menni vagy haza kell menjek is. Valaki például ö-vel ejti azokat a szavakat, amiket más e-vel: így a magyarban létezik a zsömle és a zsemle, a föl és a fel, a kicsöngettek és
a kicsengettek. Aki olyan helyen nőtt fel, ahol családtagjai, iskolatársai, tanárai és a környezetében a legtöbb ember e-vel ejti ezeket a szavakat, annak ez lesz a természetes. Aki pedig gyerekkorától az ö hangokhoz szokott, az mindig azt érzi otthonosnak, barátságosnak, az e-s szavakat pedig idegennek. Ugyanez a helyzet a többféle szinonimával és kifejezéssel.

(A folytatás az őszi számban olvasható)