FOGTÖRPE

Vén Ebenézer békeszerető törp volt. Ezért bántotta annyira, hogy valamennyi rokona, szomszédja és barátja háborúzik egymással. Mert háború dúlt a törpék között, kitört az aranyláz.

Az ő aranylázuk más, mint az embereké. Az emberek akkor kapják el, mikor megtudják, hogy valahol arany van. Odamennek, és addig gyűjtögetik, míg el nem fogy. A törpéké ellenben akkor kezdődik, amikor az utolsó rögöt is kiásták a bányából vagy kimosták a folyóból. Belebetegednek. Nincs arany! Hol lehet? Biztos a szomszédnál! És kész a háború. Egymásnak esnek, és az utolsó fillérjüket is erős páncélokra és hatalmas kalapácsokra költik. És püfölik egymást éjjel-nappal. Arany persze így sem lesz, viszont mindannyian tönkremennek.

Vén Ebenézert kivéve. Az ő háza tömve volt arannyal. Senki sem gondolta, mert nem hivalkodott, nem pazarolt, sosem fertőzte meg a láz. És esze ágában sem volt adni belőle, amíg a rokonai, szomszédai és barátai ilyen tökkelütött módon viselkednek.

A háború aztán véget ért, senki se győzött. A harcosok hazatértek, bánatosan őrizve megmaradt vagyonukat: a csaták során kivert fogaikat. Azokat kuporgatták a párna alatt, mint egykor a keservesen kibányászott aranyrögöket.

Ekkor már segíteni akart rajtuk Vén Ebenézer. De nem úgy, hogy mindenét egyszerre szétosztja. Abból csak még több baj fakadna. Vajon hogyan lehetne tisztességesen pénzhez juttatni egy rakás törpét, akiknek nem maradt másuk, csak a kiütött fogaik? Vén Ebenézer egy személyt ismert, akinek ezek a fogak érhettek valamit.

Felkereste a Fogtündért, és megkérte, szálljon le a bányákba, és váltson be néhány törpfogat.

– Soha – felelte a Fogtündér. – Törpfogakkal nem foglalkozom!

– Ha te nem, akkor ki? – sopánkodott Vén Ebenézer.

(A folytatás az őszi számban olvasható)