Hőnyi E. Katalin

ERDEI TEMPLOMOK

ERDEI TEMPLOMOK

Az erdőket sok festmény katedrálisként ábrázolja, ahol a fák törzse tartóoszlopokra hasonlít, az összeboruló ágak pedig boltozatot alkotnak. A történelem során több vallás temploma maga az erdő lett. Ilyen az ókori keltáké is. Papjaik, a fehérbe öltözött druidák megszentelt ligetekben mutatták be mágikus és áldozati szertartásaikat.

Szentként tisztelték a fákat, különösen a tölgyek álltak nagy becsben. A kelta duir szó tölgyet jelent, ebből ered a druida elnevezés. A druidák nem csupán lelki vezetők, hanem bírák, uralkodói tanácsadók, gyógyítók, tudósok is voltak, a közösség oszlopaiként szolgáltak. Több mint húsz évig készültek hivatásukra. Képzésük része volt a zenélés és a mesemondás, ismerték népük legendáit és történelmét. A hiedelem szerint képesek voltak alakot váltani, jósolni, irányítani az időjárást, még az időben is utazhattak.

A kelták legszentebb növénye a fagyöngy volt. A fagyöngy nem érhetett a talajhoz, ezért míg az egyik druida egy aranysarlóval felmászott a fára, másik kettő odalent fehér lepellel várta, hogy arra essen a levágott fagyöngy.

A tölgyet az ókori görögök is szentként tisztelték. A főisten jelképének tartották, a papok így gyakran a levelek susogásából próbálták kihallani az isteni parancsokat. Másutt úgy hitték, az erdei tölgyekben driádnak nevezett lények lakoznak. A driád a nimfa, vagyis a női természet-szellem egyik fajtája. Nimfák alkották a vadászat erdei istennőjének, Artemisznek a kíséretét. Az ógörög mítoszok szerint titkos ligetekben éltek a félig ember, félig kecske faunokkal. Sok kalandor igyekezett meglesni őket, de ez ritkán sikerült, mert a nimfák ügyesen rejtőzködtek.

A fákat nemcsak nyugaton, keleten is bálványozták. Indiában minden kis falunak megvoltak a maga védőszellemei, akik a néphit szerint gyakran fákban éltek. A különböző fákhoz különböző céllal imádkozott a nép, ebből született meg a kívánságteljesítő Kalpavriksa fa legendája. A történet szerint ez az elvarázsolt növény eredetileg a Földön növekedett. Ám az emberek kívánságai rosszak, önzőek voltak, így aztán Indra, az istenek királya felvitte a Kalpavriksát saját mennyei királyságába.

Egy másik indiai legenda szerint öt kívánságteljesítő fa létezett. Az istenek és aszúrák (afféle démonok) állandó háborúban álltak egymással, mert csak az istenek élvezhették a mennybe nyúló ágak gyümölcseit, és a föld alatt élő aszúrák ezt irigyelték tőlük.

Az emberek természetszellemekhez fohászkodtak még keletebbre, a korai Japánban is. Simenavának nevezett, megszentelt köteleket tekertek egy-egy fa köré, hogy odavonzzák velük a szellemet, amely így testet ölthetett a növényben. A szent fák körül aztán a papok vagy papnők szertartásokat végeztek. A vallások folyamatosan formálódnak, némelyek kikopnak, mások idomulnak a modern időkhöz.

Az erdei vadak görög és indiai istennői hajdan kulcsszerepet töltöttek be a maguk földjén, de mára alig találni nekik állított templomot. A druida vallást azonban mindmáig gyakorolják, ha megváltozott formában is. Japánban pedig napjainkig látni simenavákat a fákon, erdei szentélyekben vagy templomok udvarán.

Kapcsolódó segédanyagok: