ERDEI HANGVERSENY

A Kerekerdő állatai, miután örökre elűzték Hétfőt, a hétfejű sárkányt, azon kapták magukat, hogy unatkoznak. Egy végtelennek tűnő vasárnap délután Medvenc összehívta az erdő lakóit a Kerekerdő közepén fekvő ligetes tisztásra, hogy együtt találjanak ki valami elfoglaltságot, amitől gyorsabban múlik az idő.

– Rendezzünk hangversenyt! – vetette fel Borzas.

– Hangversenyt? – ébredt szendergéséből Bagoly. – Úgy érted, versenyeztessük meg a hangokat, mint a futókat a sportpályán? Ez óriási butaság lenne. Minden hang egyforma távolságot tesz meg egy másodperc alatt a levegőben, a hőmérséklettől függően nagyjából 330 métert. A vízben valamivel többet.

– Bagoly, te tudósok gyöngye, a „hangverseny”-t nem kell szó szerint venni. Koncertet jelent, ahol zeneműveket adnak elő. Nincs verseny, nincsenek díjak. A zene művészet, nem sport.

– Akkor miért nem mondtál rögtön koncertet? – zsörtölődött Bagoly.

– Ne veszekedjetek! – szólt békítőn Medvenc. – Nekem tetszik az ötlet. Alakítsunk zenekart. Én vállalom a nagybőgő szerepét: „Brumma, brumma, brummadza.”

– Mi leszünk az énekkar! – csicseregték kórusban az énekesmadarak.

– Mi meg a hegedűsök! – ciripelték a tücskök. – Persze, legalább ezren kell húzzuk, hogy ellensúlyozzuk Medvenc nagybőgőjének hangerejét.

– Gordonkának jó lesz a mi brekegésünk – jelentette ki Béka.

– De kár, hogy Elefánt már visszament Afrikába, lett volna egy remek trombitásunk – sajnálkozott Medvenc.

– Már csak az a kérdés, hogy mit játsszunk? – tűnődött Borzas.

– Kár, hogy nincs köztünk zeneszerző…

– Zene szerző? – kapta fel a fejét Bagoly. – Szóljunk Szarkának, ő bármit megszerez.

– Bagoly, a zenét nem úgy szerzik, ahogy te gondolod. Kitalálják, kottába írják, egy szóval: komponálják. De nehogy megkérdezd, miért kell ahhoz kompon állni, hogy zene szülessen!

– Úgy látszik, bölcsebb bagoly maradok, ha hallgatok – válaszolta Bagoly, és azonnal mély álomba zuhant.

(A folytatás a téli számban olvasható.)