Nacsinák Gergely András

EGY ÓRA

EGY ÓRA

Megtettem minden szükséges előkészületet.

A fiók mélyéről előkotortam egy tiszta fehér papírlapot (sikerült találni olyat, ami nem volt gyűrött vagy maszatos), kerítettem két-három golyóstollat (valamelyik csak ír), odakészítettem egy csésze teát, és amikor mindez együtt volt, letettem magam elé Vekkert az asztalra.

− Ide hallgass − mondtam neki nagy komolyan, hogy érezze a dolog súlyát. − Akad itt valami, amiben segítened kell.

Vekker régi vágású, számlapos-mutatós, kerekképű óra, piros, akár a tűzcsapok. Egykedvű ketyegéssel várt.

− Az időről készülök írni − folytattam, hogy megnyerjem az ügynek. − Gondoltam, érdekel a dolog. Tudod, hogy állandóan rohanok, sohasem érem utol magamat, és ez határidős feladat. Segítesz? Egy óra alatt megvolnék vele, de most annyi időm sincs.

Nagy levegőt vettem, szúrósan néztem Vekkerre, mert tudtam, most jön a neheze.

− Szeretném − mondtam neki –, ha fognád magad, és egy óráig egyhelyben járnál. Így nem csúsznánk ki a határidőből, és elkészülnék.

− Mi az a határidő? − érdeklődött Vekker.

− Te ne tudnád, mi a határidő? − kérdeztem kissé bosszúsan. − Te, egy sokat látott, javakorabeli időmérő szerkezet?

− Az valami olyan − mélázott Vekker –, mint egy sötét és szűk zsák?

Hökkenten néztem rá.

− Nem jársz messze az igazságtól − bólintottam. − Ezt hogyan okoskodtad ki?

(A folytatás az őszi számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: