ECC-PECC, KIMEHETSZ!
A kirekesztés egyidős az emberiséggel. Egyike a legsúlyosabb büntetéseknek, ha akár a törzsből, az egyházból vagy a hazából közösítik ki a bűnösnek tartottat.
A tilalmaknak (idegen szóval tabuknak) nagyon fontos szerepe volt a törzsek életében. Ha a törzs valamely tagja megsértett egy tabut, például elfogyasztott valamilyen tiltott ételt, megpecsételődött a sorsa, mert a törzs hite szerint az ősök emlékét gyalázta meg. Attól kezdve a tabu megszegőjéhez nem szóltak, levegőnek tekintették, és akár meg is ölhették. Akkoriban az emberek még csak a törzs részeként tudták elképzelni az életüket, így ez az állapot hosszú távon elviselhetetlen volt, és egyszerűen belehaltak az állandó félelembe.
A fejlettebb társadalmakban a kiközösítés más formái is megjelentek. Ilyen volt a cserépszavazás intézménye. Az athéni polgárok összetört cserépdarabokra írt szavazataikkal tíz évre eltávolíthatták a városból azt a polgárt, aki véleményük szerint zavarta a köznyugalmat. Tudunk ennél súlyosabb esetről is. Szókratész, az ókori filozófus nyíltan bírálta az athéni politikusokat, és túl sok ellenséget szerzett magának. Istentelenséggel vádolták meg, és i. e. 399-ben halálra ítélték: egy gyomnövény, a bürök mérgét kellett meginnia. Tanítványai meg akarták szöktetni, de Szókratész hazája elhagyása helyett a bürökpoharat választotta.
A középkori Európában az egyházi átok a pápák fegyvere volt az egyre nagyobb hatalomra törő uralkodók ellen. A kiközösített nem mehetett el istentiszteletre, nem vehette fel a szentségeket (például házasságkötéskor), nem részesült az egyház imáinak hatásaiból, nem lehetett egyházi temetése, és a híveknek kerülniük kellett. VII. Gergely pápa három uralkodót is kiátkozott, többek között 1077-ben IV. Henrik német-római császárt. A császár gyalog, böjtölve, vezeklőcsuhában ment kíséretével Canossa (ejtsd: kanossza) várához, és a téli hidegben három napon át fedetlen fővel várt a várkapu előtt, hogy kiengesztelje a pápát. Azóta nevezik Canossa-járásnak, ha valaki bűnbánatot gyakorol és megalázkodik.
A kirekesztés az iskolai életben is megjelenik. Sokféle okból gúnyolhatnak valakit a társai, például ha ügyetlen, visszahúzódó, nem vesz részt a közös csínyekben, ha előnytelen a külseje, ha nem divatos a ruhája, mobilja, vagy valamilyen fogyatékossággal él. De mindez nem elég ok a kirekesztésre. Egy előnytelen külsejű gyerek is kerülhet a figyelem középpontjába, ha kiáll magáért és humorral hárítja a gúnyos megjegyzéseket. Ilyenkor a csúfolódók leszállnak róla, és olyat keresnek, aki gyenge és nem tudja megvédeni magát. A kiközösített ember legfőbb ismertetőjegye az önbecsülés hiánya. Akkor válik áldozattá, ha elhiszi, amit állítanak róla, hogy kevesebbet ér a többieknél. A kirekesztett gyerekek a gúnyolódások, kudarcok hatására hamar feszültek lesznek, és mivel nem tudják jól kezelni az ilyen helyzeteket, bántással, ütéssel válaszolnak. Minden kellemetlenséget szándékos támadásnak hisznek, és bárhogyan elégtételt akarnak venni, legyőzni a másikat.
Az önbizalom alapját a gyerekek a családjukban kapják meg, és azt a mintát követik, amit otthon látnak. A jól működő családokban a gyerekek támogatást, önbizalmat kapnak, megtanulják szeretni és tisztelni egymást, és hogy céljaik eléréséért olykor a kudarcot is el kell viselniük. Ezek az egészséges önbizalommal rendelkező gyerekek sokat segíthetnek az áldozat szerepébe kényszerült társaikon, ha megtanulják a mediáció módszerét.
(A folytatás a tavaszi számban olvasható)