DURMÁNIA
2015-30
Durmánia szigete az óceán szélétől kicsit beljebb, Ausztráliától kicsit balra, Kínától kicsit északra fekszik. Aprócska, de lakályos, minden megvan rajta, ami a durmanoknak kell: függőágyak a verandán, öklömnyi tojást tojó tyúkok, magas hegyek a színes újságok címlapján. Ebédre tyúktojásból készült rántottát esznek, kifekszenek a függőágyba és a magazinokat lapozgatják. A durmanok nagyon elégedettek az életükkel, nem is cserélnék el semmire.
De súlyos gondjuk, hogy a szigeten csak ebéd után, rövid ideig süt a nap, amikor a durmanok a függőágyaikban heverésznek. Ilyenkor kiküldik a gyerekeket az udvarra, hadd játsszanak a napon.
Egy nap a sziget elnöke fejébe vette, hogy valami olyat tesz, amiért örökre emlékeznek majd a nevére. Megkérdezte a tanácsadóit, mire lenne szüksége a népnek, a tanácsadók megkérdezték az ismerőseiket, és végül jelentették: a nép szeretné, hogy mindig süssön a nap!
Az elnök a fejét vakarta. Ez nem lesz könnyű, igaz, ha könnyű lenne, más már megcsinálta volna, és akkor annak a másnak foglalnák a nevét énekekbe a durman gyerekek, és másnak állítanának lovasszobrot a főtéren. Megkérdezte a tanácsadóit, mit lehetne tenni, a tanácsadók pedig megkérdezték a durman egyetem tudósait. Minden tudós azt mondta, ez lehetetlen, de végül a tanácsadók találtak egy bölcset, aki úgy vélte, megtalálta a biztos módszert. Ha mindenki összefog, és egyszerre evezünk, szigetünkkel közelebb kanyarodhatunk az Egyenlítőhöz, és akkor egész nap sütni fog a nap! – jelentette ki.
Megörült az elnök, fel is kért egy világhíres durman művészt, akinek már Párizsban is kiállították egy szobrát, hogy tervezze meg a lovasszobrát, amelyet majd a durmanok állítanak neki.
Másnap délben, amikor előbukkant a nap és kellemes fénybe burkolta Durmánia tengerpartját, a tanácsadók hívására minden durman megjelent, hosszú nyelű evezővel a kezében. Végestelen végig kanyargott a durmanok sora a parton, teljesen körbeérte a szigetet. A bölcs kiállt egy tájolóval a kezében a durmanok elé, és bemérte, pontosan merre van dél. Az elnök kiadta az evezési irányt, majd belefújt a sípjába, jó hangosan, hogy távol is meghallják: kezdhettek lapátolni!
Lapátoltak a durmanok, még a gyerekek és a nagyszülők is. Félóra lapátolás után a tudós megállapította, hogy nem haladtak semennyit. Újabb óra lapátolás után még mindig nem haladtak, a nap pedig lement, besötétedett. A durmanok abbahagyták az evezést, lassanként hazaszállingóztak és otthagyták az elnököt, a tanácsadóit és a bölcs tudóst a parton.