DÖMDÖDÖM

Ági néni, a bábszakkör vezetője, minden évben megfenyeget minket, hogy jövőre nyugdíjbamegy, úgy éljen, mert azt a cirkuszt, amit a próbák alatt rendezünk, ő már nem bírja.

Tehetek én róla, hogy az első próbák rendre veszekedésbe torkollnak? Tehetek én arról, hogy mióta az eszemet tudom (kábé kilenc éve), világéletemben Dömdödöm akartam lenni a bábszakkör előadásán?! Dömdödöm szövege a legkönnyebb, ráadásul ő mondja a legjobbakat. Tehetek én arról, hogy majdnem mindenki Dömdödömöt akarja játszani?

Aztán mégiscsak Zoli lett Dömdödöm, mert az én kezem még kicsi volt a bábhoz, és szegény Dömdödöm feje állandóan lelógott, mintha búsulna, és akkor Ági néni azt mondta, ez így nem megy, hogy néz ki már az egész, és abban maradtunk, hogy majd jövőre én játszom Dömdödömöt, akkorra talán nagyobb lesz a kezem, és addig játsszam Ló Szerafint. Karcsinak ez nem tetszett, mert ő akart Ló Szerafin lenni, de ő már kinőtte azt a bábot, ezért Nagy Zoárd, a lépegető fenyőfa szerepét kapta. Karcsi nem akart fenyőfa lenni. Hogy játsszon el egy fát, morogta, hiszen még nem látott fát szavalni, és egyáltalán: hetente jár lovagolni, így a lovakhoz sokkal jobban ért, mint a fákhoz. Ezen kívül még az történt, hogy Mari inkább Mikkamakka akart lenni, akit Dia játszik, Dia pedig Aromó akart lenni, akit Mari játszik.

(A folytatás a téli számban olvasható)