BŰVÖS MALOM

Rogriusz egész nap a Sebes erdőben bolyongott, száraz gallyakra és fakéregre vadászva. Fűkunyhója a Sebes patak huzatos völgyében állt. Hazafelé tartva jóllakott szamócával, papsajttal, otthon meg kisütötte a kóborlás során gyűlt gombát. Kész is volt az estebéd. Ragaszkodott szokásaihoz: a rigó ébresztette, és mikor a Sebes erdő elnyelte a Napot, akkor hajtotta fejét válogatott madártollakkal tömött párnájára. Mire elfújta a gyertyát, utolsó szuszig kiszívta erejét a nap. A legnehezebb a gyertyaöntés volt. Viaszt sok utánajárással gyűjtött, kanócot pedig Motriusztól kapott, cserébe a legszebb fenyőtobozokért.

Motriusz a dombtetőn lakott egy sziklabarlangban. Szerette a barlangja biztonságát, ahol rengeteg ötlete támadt. Például, hogy a patak és a szél erejével a maga malmára hajthatja a vizet. Neki is látott, hogy megépítsen egy magas tornyot. Már szinte készen állt az egész. A malomszerű építmény két nagy kereke büszkén csillogott a napfényben. Az egyiket a víz, a másikat a szél hajtotta. A Sebes patak és a völgyi huzat – ahogy Rogriusz mondaná.

Rogriusz zsákból készült köpenyben járt, és zavarták Motriusz furcsaságai, például a különös öltözéke, a szélfútta kendők meg a színes kalapok, amelyek karimájába mindenfélét belerakott: kavicsot, somágat, egyszer még egy galambfiókát is. Motriusz furcsa ember volt, mindig újdonságokat eszelt ki. Rogriusz nem szerette az újdonságokat, a szelet, sem a kendők lobogását.

(A folytatás az őszi számban olvasható)