BÜKKÖSI ROSSZ MANÓ BOLDOG
2015-29
Bükkösi Rossz Manó kisétált a kertbe, végignézett a gyümölcsöktől roskadozó fákon, a napsütötte, pompázó virágokon, felnézett a kék égen úszkáló apró felhőkre, és felkiáltott:
– Boldog vagyok!
Csókos Bibír, aki a szomszéd ház teraszán vasorrát kenegette rozsdátlanítóval, riadtan felkapta a fejét. Gyorsan kinyitotta szemüvegtokját, nincs-e benne levelibéka elrejtve, aztán ellenőrizte motoros seprűjét, vajon nem hiányoznak-e belőle az elemek. Bár mindent rendben talált, mégsem nyugodott meg teljesen. A kerítéshez lépett.
– Mitől vagy boldog? – kérdezte.
– Nem tudom. Ahogy kiléptem a kertbe, úgy éreztem, az vagyok.
– Valami oka csak van!
– Lehet, de nem tudom, mi. Reggel, miután felkeltem és megreggeliztem, leszedtem a paradicsomokat, eladtam a piacon, az árából bevásároltam, aztán elmentem a barátomhoz, sokáig beszélgettünk. Ekkor még nem éreztem semmit. Később megtréfáltam Mókus bácsit, de bocsánatot kértem tőle, és miután megbocsátott, segítettem a mogyorókat behordani az odújába. Ebéd után kigazoltam a virágágyást. Még mindig semmi. Délután felmásztam az Égig Érő Fára, körülnéztem, és valami nagyon jót találtam ki. Gyorsan beszaladtam a lakásba, leírtam az ötletet, hogy el ne felejtsem, mint máskor. Semmi különös. Ezután jöttem ki a kertbe, és amikor itt álltam, azt kellett kiáltanom, hogy „Boldog vagyok!”.
– Pedig nem ártana tudni, mitől érezted ezt – nyugtalankodott továbbra is Csókos Bibír.
– Igyekszem, de talán az lesz a legjobb, ha megkérdezem Bagoly bácsit. Ő mindent tud – azzal már ugrott is, és kiviharzott a kapun.
A második sarkot hagyta el Bükkösi Rossz Manó, amikor hirtelen le kellett fékeznie, mert Hangya koma egy hatalmas talicskával keresztezte az útját.
– Jó napot, Hangya koma!
– Ne zavarj! Nem érek rá! – válaszolta mogorván Hangya koma.
– Csak nem újabb raktárt építesz?
– Ha látod, minek kérded?
– Hiszen már van három!
– De már nem fér el a sok áru, ezért újabb kell.
– Mit csinálsz ennyi áruval?
– Eladom – tolta tovább a talicskát Hangya koma.
– És mit veszel az árán?
– Egy másik házat.
– Hiszen ez a házad is akkora, hogy egy napig tart, amíg körbejárod.
– Te ezt nem érted! Ne zavarj!
– Te tudod! – vonta meg a vállát Bükkösi Rossz Manó. – Ha ez neked örömet okoz!
Hangya koma egy pillanatra lelassított.
– Nagy örömet nem okoz…
– Akkor miért gyűjtögetsz éjjel-nappal?
– Mert ezt tette az apám is, a nagyapám is. Ezt kell tennem nekem is! Gyűjteni, eladni, még nagyobb házat építeni.
– De ha nem szereted, miért nem csinálsz mást? Nincs olyan, amit szívesebben tennél?
Hangya koma szeme megcsillant. Megállt. Lopva körülnézett, és a zsebéből néhány apró figurát vett elő.
– Ebédidőben faragtam – suttogta.
– Ezek csodálatosak! Miért nem faragsz többet?
Hangya koma dühösen eltette a szobrocskákat.
– Hogy képzeled? Nincs rá időm! Gyűjtenem kell! Miből lenne újabb, nagy házam? – azzal morcosan tovább tolta a talicskát.
Bükkösi Rossz Manó töprengve elindult. Hamarosan odaért Bagoly bácsi odújához.
– Bagoly bácsi! Boldog vagyok! – kiáltotta, majd sarkon fordult.
Mire Bagoly bácsi kinézett az ablakon, már csak a porfelhőt látta Bükkösi Rossz Manó után.