BOLYONGÁS AZ ALVILÁGBAN

Születésünktől halálunkig a föld felszínén élünk. Fölül az égbolt sátora borul ránk, alattunk azonban a mélység sötét, ijesztő titkai rejtőznek csontokkal, cserepekkel, ahogy a mondókává szelídült ősi ráolvasóból tudjuk. A régiek ezért helyezték isteneik lakóhelyét hegycsúcsokra vagy a felhők közé, odaföntre, az alvilágot meg a föld mélyére: odalentre.

Ez a világkép ma is hat gondolkodásunkra, hiszen az európai kultúra alapjai az ókori Egyiptomban, Mezopotámiában, a görög-római mitológiában, a Biblia történeteiben és tanításaiban gyökereznek. Önmagunkat testből és lélekből álló, anyagi-szellemi lényeknek tekintjük; világunkat – a hajdani nomád magyarok mitikus életfájának mintájára – a föld, ég és ember egységének.

A népmeséinkben és díszítőművészetünkben fennmaradt égigérő fa világmodell. Csúcsán lélekmadár lebeg, koronájában Nap, Hold, csillagok világítanak. Tövénél van az ember világa. Gyökerei a föld mélyébe nyúlnak, le a pokolig, közöttük férgek, kígyók-békák nyüzsögnek. Az uráli népek sámánja – a magyar néphit rendkívüli tulajdonságokkal felruházott táltosa – révületbe esve be tudja járni mindhármat. Összeköti az embert a természetfölöttivel, de az alvilágba is eljut. (Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, mondja egy népdalunk.) A pokol lakói az ördögök. Ha emberalakot öltenek, szarvukról, patás lábukról felismerni őket. (Kilóg a lóláb szólásunk erre utal).

A régiek fenntartás nélkül hittek a túlvilági életben, készültek rá. Az ókori Egyiptom uralkodóinak és előkelőségeinek bebalzsamozott holttestét – múmiáját – gazdagon berendezett, föld alatti sírkamrákban helyezték el a Királyok völgyében. Piramisokat csak az ókori birodalom fáraóiépíttettek. Papirusztekercsekre írva a Halottak könyvét kapták útravalóul, hogy eligazodjanak a másvilágon. Sakálfejjel ábrázolt halálistenük, Anubisz alakja feltűnik a királysírok, templomok falán. Felügyeli a balzsamozók munkáját, és mérlegen méricskéli a halottak szívét.

A Tigris és Eufrátesz folyók között birodalmat alapító sumérok mitológiáját egy töredékekben fennmaradt eposzból ismerjük. Hőse az istenkirály Gilgames, aki így faggatja halott barátját: Barátom, láttad az alvilágot; mondd el, mi ott a rend? Enkidu így válaszol: Inkább nem mondom el, barátom; ha elmondom, amit láttam, a rendet az alvilágban, leülsz és sírni fogsz. DeGilgames kérdez, és Enkidu sorolja: Aki nem hagyott utódot, annak kemény a kenyere, szinte égetett tégla. Aki nem hallgatott szülei szavára, iszapos vizet iszik, szemetes vizet iszik, senki sem hederít rá. Akit utolért szülei átka, attól elvették a fiát, lelke fel-alá bolyong.

A görög mitológia alvilága kopár, kietlen táj. Királya Hádész, folyója a fekete vizű Sztüx. A holtakat Kharón, az alvilág révésze viszi át rajta, de fizetni kell érte. Ezért tettek a halott nyelve alá aprópénzt, egy oboloszt. (Nálunk a latin obulus honosodott meg). Kapuját háromfejű kutya, Kerberosz (latinul Cerberus) őrzi. A holtak lelkei árnyként bolyongnak a homályban. A bűnösök is itt nyerik el büntetésüket. Danaosz király lányai, a Danaidák megölték férjeiket, ezért lukas hordóba kell vizet merniük. Sziszüphosznak egy nagy követ kell felgörgetni a hegyre, de mindig visszagurul. (A Danaidák hordója, a sziszifuszi munka, a cerberusként őrzi ma is használt szólások.)

Az alvilágba nem juthat be élő, de Orpheusz, a legendás lantos mégis lemegy, hogy felhozza feleségét. Csodás zenéjével elbűvöli Hádészt is, aki elengedi Eurüdikét. Egy kikötése van: Orpheusz nem nézhet hátra, míg fel nem érnek a napvilágra. A lantos azonban visszafordul, és ezzel örökre elveszíti szerelmesét.

Bár az ókor alvilágában is van bűnhődés, a tüzes pokol, ahol a megátalkodott bűnösök szörnyű kínok közt szenvednek, a kereszténységgel került előtérbe. A középkori katedrálisok kapuján gyakori az utolsó ítélet ábrázolása: középen Krisztus, jobbján a mennybe feljutó üdvözültek, balján a pokolba letaszított kárhozottak.

Dante Alighieri középkori olasz költő Isteni színjáték című remekművében bejárja a túlvilágot a Pokoltól a Paradicsomig. A Pokol bugyraiban lefelé haladva mind nagyobb bűnösökkel találkozik: ókori hősökkel, történelmi személyekkel. Legszigorúbb az árulók büntetése: a Pokol kútjának legalján a Jézust eláruló Júdás szenved. Fönt a szerelem halottai keringenek, köztük Paolo és Francesca (ejtsd: francseszka). Szerelem vitt kettőnket egy halálba… kezdetű történetük könnyeket csal a költő szemébe.