Boros János Tamás

BÖKDÖSŐDŐ

2014/27

BÖKDÖSŐDŐ

Amikor Cimberneki a hetedik felszólításra sem pakolta el a játékokat, sőt, kiborította az apró üveggolyókat is, betelt a pohár. Észrevettem, hogy kaján vigyorral a képén lopva rám-rám sandít, vajon mit szólok mindehhez. Szerettem volna jól megcibálni mindkét fülét.

– Rossz vagy.

Cimberneki úgy nézett rám, mint aki ezzel tökéletesen tisztában van.

– Te soha nem voltál rossz?

– De… Valamikor én is sokat rosszalkodtam. Míg egyszer csak…

– Mi volt egyszer csak? – csillant fel a szeme.

– Ha rendet raksz, elmesélem.

– Majd utána – ravaszkodott. De ismertem már őkelmét.

– Tudod mit? Míg rendet raksz, elmesélem. – Ebbe belement.

– Valamikor, réges-régen, amikor még olyan kicsi voltam, mint most te, találkoztam a bökkencs manóval. Illetve ő keresett meg, és a tüskét, amit mindig a zsebében hord, és állandóan hegyesre reszel, jól belém bökte. Attól kezdve semmi nem ment úgy, mint annak előtte. Szétdobáltam a játékaimat, bottal hajkurásztam a macskát, a focilabdát belerúgtam a konyhaablakba, kitapostam a veteményt meg a virágokat. Hiába állítottak be a sarokba, ott is csak azon törtem a fejem, mit rosszalkodhatnék. Nem használt se szidás, se tiltás, se büntetés – annál jobban bökött a tüske, annál jobban rosszalkodtam. Már mindenki kétségbeesett, mert mit lehet csinálni olyan gyerekkel, aki nem akar megjavulni? A legrosszabb az volt, hogy ha nem rosszalkodtam, végtelen szomorúság tört rám, amit csak rosszalkodással lehetett elűzni. A szívem mélyén tudtam, hogy rosszat teszek, és bántok vele mindenkit, de muszáj volt megtennem, mert arra a kis időre nem éreztem a szomorúságot. Viszont ezek a kis idők egyre rövidültek, a szomorúság meg egyre csak nőtt. Végül Huhuhu varázsló, aki itt lakott a város közepén, az ódon harangtoronyban, megsajnált, és kihúzta belőlem a bökkencs manó tüskéjét, ami már majdnem elérte a szívem…

– Ha elérte volna? – izgult Cimberneki, és az üveggolyókat egyenként pottyantotta a kosárkába, hogy tovább tartson a rakodás és a mese.

– Akkor bizony örökre rossz maradok. És ajánlom, hogy ne rosszalkodj, mert ha a bökkencs manó kinéz magának, beléd böki a tüskéjét, és Huhuhu sem mutatkozott már hosszú évek óta. Talán elköltözött, talán felhagyott a varázslómesterséggel.

– De ha mindig rendet rakok, jól viselem magam, akkor, akkor…

– Akkor a bökkencs manó békén fog hagyni. De csak akkor.

Cimberneki megígérte, hogyne ígérte volna!

Azóta – no, kisebb csínyektől eltekintve – tartja is magát az ígérethez. 

Kapcsolódó segédanyagok: