BÁTRAKÉ A SZERENCSE?

Az emberek szeretnek ellentétpárokban gondolkodni: hideg–meleg, nedves–száraz, világos–sötét. Ezek mind egyszerű fogalmak, mégsem mindig egyértelmű, melyiken mit értünk. Milyen például egy elefánt? Kicsi vagy nagy? A legtöbben rávágnák, hogy óriási, és valóban annak tűnik az egérhez vagy akár az emberhez képest. Viszont egy felhőkarcolóhoz mérve eltörpül, hiszen minden viszonyítás kérdése.

Az ellentétpárokat gyakran állítjuk össze úgy, hogy jó az egyik és rossz a másik. Szép–csúnya, okos–buta… Könnyű folytatni a sort. Ha listát írnánk, előbb-utóbb a bátor–gyáva ellentét is felbukkanna.

Ki a bátor? Ki a gyáva? Az a bátor, aki meg mer tenni dolgokat, a gyáva pedig, aki nem? Sokan gondolkodnak így, ám mint az elefánt esetében, itt is árnyaltabb a kérdés a fekete-fehérnél.

„Nem attól vagyok bátor, hogy keresem a bajt”, mondja egy híres mesefigura. A bátorság tehát nem hősködés vagy vakmerőség. „Akkor vagyok bátor, amikor kell.” A hősiesség nem a félelem hiánya, hanem hogy a céljaink érdekében legyőzzük a félelmünket.

A „vakmerő” szó rokon értelmű a bátorral. Érdemes alaposan megvizsgálnunk: olyan emberre utal, aki „vakon mer”, gondolkodás nélkül belerohan a veszélybe. Biztos jó tulajdonság ez? Biztos megvetendő „gyáván” megfutamodni? Mérlegelni, körültekintően dönteni, a fölösleges kockázatokat kerülve?

Míg vakmerőnek lenni ezek szerint észszerűtlen, „merésznek” lenni talán mégsem mindig az.
A mesevilágban ismert figura a merész kalandozó alakja. A kalandozók kevesen vannak. Belőlük lesznek a főszereplők, hisz a regények és filmek gyakran a szokatlan úton járók történeteit beszélik el. A kalandozó oda megy, ahol senki sem járt még. Némelyiküket nyughatatlan természetük teszi kalandozóvá, másokat a szükség viszi rá, hogy nekivágjanak az ismeretlennek.

Miben más a kalandozó? Tegyük fel, hogy egy nép letelepszik egy völgyben. A többség úgy találja, kényelmesen megél majd ott. A kalandozó azonban a láthatárt elzáró hegységet kémleli, végül egy szép napon felkerekedik, hogy felderítse, mi van mögötte.

A mesevilágban ezt „kalandozó kórságnak” nevezik, mert az ilyen viselkedés furcsa és veszélyes, mint a lázas betegség. Ahogy a betegben, a kalandozóban is látomások ébrednek, álomszerű elképzelések a feltérképezetlen tájakról.

Valóban veszélyes a kalandozás? Vizsgáljuk meg máshonnan a kérdést! Mi a különbség kalandozás és maradás közt? A völgyet jól ismerjük. Talán nem ad meg mindent, de amit nyújt, az biztos és elegendő. A túlélés szempontjából tehát biztonságos itt maradni.

(A folytatás az őszi számban és a letölthető pdf-ben olvasható.)