BÁBSZEM JANKÓ

A százötvenedik előadás után lecserélték Babszem Jankót. Elvásott a kabátja, kifakult a sapkája, a nadrágja kilyukadt, az ingén a csíkok szinte észrevehetetlenné halványultak, mint ködfátyol mögött a felkelő napkorong. És noha Babszem Jankó sosem piperkőc öltözékéről volt nevezetes, a bábszínházi szakemberek úgy gondolták, ez talán már túl sok a rosszból. Amikor a százötvenedik előadáson elveszett a bal és meglazult a jobb szeme, végképp elfogyott a türelmük.
Szóval a százötvenedik előadás után lecserélték Babszem Jankót.
A bábszínész, aki a próbák meg százötven előadás során szinte eggyé vált vele, ugyancsak elkeseredett. Hiába kapott új és jobban kidolgozott Babszem Jankót, hiába tapasztalta, hogy ezzel könnyebb eljátszani a mesedarab fordulatait, a régi, a megszokott mégiscsak a szívéhez nőtt. Viszont hosszú pályafutása során olyan sok bábu nőtt a szívéhez, hogy megtanulta a szívhez nőtt figurák leválasztását a szívéről. Így cselekedett a régi Babszem Jankóval is: leválasztotta, és odaajándékozta a bábszínházi törzsközönség egyik tagjának, Marcsinak.
Marcsi úgy tett, mintha örülne a kopott Babszem Jankónak, valójában inkább idegenkedett az üres zacskóként csüngő alaktól, és már másnap odaadta Botinak, az osztálytársának. Boti jobban örült volna egy autónak vagy tanknak, vagy valami mutatósabb holminak, mégis megörvendeztette Marcsi figyelmessége. A táskájába dugta Babszem Jankót.
Történt aztán, hogy éppen aznap Botiért a nagynénje ment az iskolába és magához vitte délután. A nagynéni a messze földön híres macska, Marosvölgyi Bonifác szolgálatában állott. Boti tartott kicsit Marosvölgyi Bonifáctól, nagy óvatosan mégis mindig ingerkedett vele, s ezúttal megmutatta neki a bábfigurát is. Marosvölgyi Bonifác alaposan megvizslatta Babszem Jankót, kicsit megbökdöste, hangyányit megpofozta, végül úgy döntött, nem érdekli őt ez a fura alak. Boti ugyanígy érzett, ám amikor hazament, mégis magával vitte Marcsi ajándékát. Elvégre egy kedves lánytól kapta.
(A folytatás a téli számban olvasható)