AZ ERDEI KISVASÚT

A Kerekerdő élete csendesen folyt. Amióta elkergették Hétfőt, a hétfejű sárkányt, csupán a havonta megrendezett hangversenyek vittek némi színt a hétköznapok egyhangúságába. A következő éves nagygyűlésen Csiga kért szót.

– Erdőlakók! Az összes csúszó-mászó állat nevében beszélek. Míg négylábú testvéreink és a madarak bármikor könnyedén meglátogathatják távolba szakadt rokonaikat, lassúságunk miatt nekünk erre nincs lehetőségünk. Kérjük a tisztelt Erdei Tanácsot, találjon ki számunkra valami megoldást.

– Építsünk erdei kisvasutat a városi vasútállomásig, ahonnan aztán átszállással az ország bármelyik erdejéhez el lehet jutni! – javasolta Borzas, a Bronzöntő Borz, aki titokban azóta vágyott erdei kisvasútra, mióta először pillantotta meg a pöfékelő gőzmozdonyt.

– Vagy építsünk földalatti vasutat! – vetette fel Vakond. – Nemrég jártam a városban, és utaztam metrón is. Ilyen tágas föld alatti üregben még sohasem voltam! És ha tudnátok, milyen udvariasak az emberek! Amint meglátták a fehér botomat, rögtön a segítségemre siettek.

– Mind a kettő nagyszerű ötlet, de ha választhatunk, inkább a föld feletti megoldást szeretnénk – jelentette ki Csiga.

– Az összes odúlakó madár és a mókusok nevében beszélek – emelkedett szólásra Bagoly, aki meglepő módon ezen a délutánon egyáltalán nem volt álmos. – Csak akkor egyezünk bele a vasútépítésbe, ha egyetlen fát sem vágtok ki emiatt.

– Tegye fel a lábát, szárnyát, csápját vagy valamilyét, aki egyetért, hogy építsünk erdei kisvasútat anélkül, hogy a fákat bántanánk – vette át az irányítást Medvenc. – Úgy látom, mindenki mellette voksolt. Én, mint az erdő legnagyobb testű állata, lemondok a kisvasúton utazásról, így nem kell olyan széles, erős kocsikat építenünk.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)