AZ ERDEI KINCSTÁR

A Kerekerdő állatai megépítették a maguk erdei kisvasútját. Igen ám, de miből? – kérdezhetitek joggal. Medvenc és Borzas megrendelték a talpfákat és a síneket, elhoztak egy csomó ócskavasat a MÉH-ből, hogy összeeszkábálják a vasúti kocsikat, de mivel fizettek ezekért?

Még azokban az időkben, amikor minden évben feltűnt Hétfő, a hétfejű sárkány a keleti égbolton, hogy követelje jussát, az állatok elhatározták, hogy létrehoznak egy kincstárat, amiben közös vagyonukat tartják.

De vajon honnan volt az állatoknak közös vagyona? Amikor kilenc nyárral ezelőtt Medvencet megválasztották polgármesternek, bevezette az erdei adót. Minden állatnak a saját képességei szerint kellett hozzájárulnia a közös vagyonhoz. A madarak például magvakkal, a mókusok mogyoróval, a medvék málnával fizettek, évente egyszer. Az összegyűlt javakat bevitték a városi piacra és eladták az embereknek krajcárért. Az így szerzett pénz lett a kincstár alapja. Persze, voltak állatok, akik másképpen fizettek. Szarka ékszereket szolgáltatott be, Borzas borzpénzzel fizetett, hiszen jól menő bronzöntödét vezetett.

A következő évben megpróbálták pénzzel megváltani magukat, de Hétfő hajthatatlan maradt. Talán nem is tudta, mi a krajcár.

Az állatok ezért elhatározták, hogy a közös vagyont kincstárban őrzik.

– Hol legyen a kincstárunk? – borzolta homlokán a tollat Bagoly, a leendő kincstárnok.

– Legyen Borzasnál – vetette fel Nyúl. – Benne mindnyájan megbízunk.

– Nem, nem! – tiltakozott Borzas. – Attól tartok, ha bronzöntés közben egyszer elfogyna a rezem, még képes lennék beolvasztani a krajcárokat, csak hogy befejezhessem az öntést.

– Én vállalom az őrzést! – ajánlkozott Szarka.

– Az olyan lenne, mintha kecskére bíznánk a káposztát! – tiltakozott Vaddisznó. – Én szívesen elásom valahol, és a helyet csak Medvencnek mutatom meg.

– És ha pénzre lenne szükségünk, kiásnád? – horkant Medvenc. – Aztán órákon át mosogatnánk, törölgetnénk a krajcárokat? Nem! Olyan helyen kell tartanunk, ahol biztonságban van, de könnyen hozzá is férünk.

– Legyen a te barlangod mélyén, Medvenc! – javasolta Borzas. – Mégiscsak te vagy a polgármesterünk, és te vagy közöttünk a legerősebb. Kinél lehetne jobb helyen?

Az állatok egyhangúan megszavazták, manccsal, patával, szárnnyal, uszonnyal, csáppal, vagy amilyük volt, és Medvenc vállalta a feladatot.

(A folytatás az őszi számban olvasható)